A japán kormányfőt támadja a kínai sajtó a Jaszukuni-szentélyben tett látogatása miatt

A második világháború japán halottainak emléket állító Jaszukuni-szentélyben tett látogatása miatt támadta Abe Sindzó japán miniszterelnököt a pénteki kínai sajtó, mely válaszlépést követel Peking részéről.

A sintó imahelyet Abe hivatalba lépésének első évfordulóján, csütörtökön kereste fel. A Jaszukuni-szentély a háború 2,5 millió japán áldozata mellett 14 háborús főbűnös emlékét is őrzi. A látogatást ellenezte a második világháborúban szintén japán megszállás alatt állt Dél-Korea is.

i6ondkbrplfa

A nacionalista hangvételéről ismert Global Times című kínai napilap "politikai gazembernek" nevezte Abét, aki "feketelistákon nyilvántartott terroristákhoz és fasisztákhoz hasonlóan" viselkedik. Peking részéről "megfelelő, valamennyire akár az elfogadható határokat átlépő" válaszlépések adása szükséges, máskülönben "papírtigrisnek" tűnhet a külföldi országok szemében - olvasható a lap szerkesztőségi cikkében. Az újság azt is szorgalmazta, hogy a jövőben öt évre tiltsák el a kínai látogatásoktól a szentélyt felkereső politikusokat és hivatalnokokat.

A kínai hadsereg napilapja pénteken úgy fogalmazott, hogy a japán miniszterelnök "meggondolatlan tette" a térség stabilitását rombolja, a kínai lakosságot pedig felháborítja. Az újság képmutatónak nevezte Abét, mondván a japán kormányfő a kétoldalú kapcsolatok javításáról beszél, miközben háborús bűnösök előtt hajt fejet.

A China Daily című napilap "elfogadhatatlan sértésnek" nevezte a látogatást, amely szerinte a két ország közti párbeszéd ajtaját is becsukta. Abe tudta, hogy a szentély felkeresése sérti majd Kínát, mindez azonban legkevésbé sem érdekelte a politikust - fogalmazott az újság.

A pekingi külügyminisztérium csütörtökön "a nemzeti jog elleni botrányos provokációnak" nevezte a tettet, amelyért Japánnak "vállalnia kell a következményeket". A látogatás "súlyosan megsértette az ázsiai népek érzéseit, és újabb akadályokat állított a kétoldalú kapcsolatok elé" - emelte ki a külügyi tárca.

A látogatást követően még csütörtökön Abe Sindzó újságírók előtt félreértésnek nevezte, hogy a Jaszukuni-szentély felkeresése a háborús bűnösök előtti tisztelgés lenne, megjegyezve: nem állt szándékában "figyelmen kívül hagyni Kína és Dél-Korea népének érzéseit".

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com