Bezárták a szerzeteseket, hogy politikai oktatásban részesítsék őket

Kolostorba zártak és politikai oktatásban részesítenek szerzeteseket Tibetben, mert  kiadtak egy könyvet, ami felháborította Pekinget.
A helyszínt a kínai rendőrség blokád alá vonta.


Egy Pekingnek nem tetsző könyvet adtak ki tibeti szerzetesek, ezért most bezárva tartják őket és politikai oktatásban részesítik őket.
Vasárnap óta tartják lezárva a Tongkjap kolostort az ország északi részén.
Egy indiai székhelyű tibeti jogvédő szervezet szerint rendőrségi járművek láthatók az épület előtt.

A vesztegzár alatt tartott szerzeteseket állítólag politikai oktatásban részesítik.
A vesztegzárat amiatt rendelhették el a hatóságok, mert nemrég megjelent a kolostor egy szerzetese által írt könyv a tibeti önégetőkről.
Az elmúlt hetekben egyre több tibeti élt a tiltakozás azon módjával, hogy halálra égette saját magát.

A "rituálé" során leöntik magukat gázolajjal, egyesek még isznak is belőle, majd szörnyű kínok között vergődve halnak meg. Akik túlélik, még nagyobb szenvedésnek vannak kitéve.
2009 februárja óta 92 önégető tibetit tartanak számon. Közülük a legtöbben,  75-en bele is haltak az akcióba.

Az 1959-ben külföldre száműzött Dalai Láma általában nem kommentálja az eseteket.
A vallási vezető akkor kényszerült elhagyni hazáját, mikor a kínai vezetés vérbe fojtotta a tibeti függetlenségi törekvéseket.
Egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott,  az önégetés méltatásával megkapná Kínától, hogy ő áll ezek mögött, azonban ha elítéli, úgy a tiltakozó családját szomorítja el, hogy az akció hiábavaló volt.

forrás: kulugyer.blog.hu

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com