Egyre fontosabb a szellemi tulajdonjogok védelme Kínában

Évről évre jelentős mértékben nő a szellemi tulajdonjogokkal (IPR) kapcsolatos bírósági ügyek száma Kínában, ami a lakosság jogtudatosságának erősödését mutatja.

njmA kínai legfelsőbb bíróság adatai szerint 2013-ban rekordszámú, 91 200 ilyen esetet vizsgáltak az ítélőszékek országszerte, ami több mint 20 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A bíróságok 89 ezer szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos esetet zártak le, 20 százalékkal többet, mint 2012-ben. Az esetek számának növekedése a kínai lakosság megnövekedett jogtudatosságának következménye - közölte a legfelsőbb bíróság.

Az összes vizsgált ügy több mint három százaléka, 2800 eset érint külföldieket. Az adatok szerint legtöbbször továbbra is külföldi cégek perelnek kínai vállalatokat, ám egyre több az olyan eset, amikor kínaiak perelnek nagy külföldi cégeket.

Erre kiváló példa a Zhizhen Network Technology (ZNT) sanghaji cég pere az amerikai technológiai óriás, az Apple ellen, amelyet a ZNT azért indított, mert az Apple Siri hangfelismerő szolgáltatásának használatával, illetve a készülékek Kínában való árusításával megsértette a kínai vállalat szabadalmi jogait.

A jelenleg is zajló perben a ZNT azzal érvel, hogy saját szoftverét, a Sirihez sokban hasonlító Hsziaoi (Xiaoi) csetrobotot már 2004-ben szabadalmaztatta a kelet-ázsiai országban, míg a Sirit csupán 2007-ben kezdték el fejleszteni.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com