Az Antarktisz partjainál sodródik egy lángoló kínai halászhajó

Csütörtökön kigyulladt egy kínai halászhajó az Antarktisz partjainál, egy norvég hajónak sikerült kimentenie a halászhajó legénységét, a rajta dolgozó kilencvenhét halászt, így most a hajó, irányítás nélkül sodródik a vízen.

kina_guilin_arielpix_06
Helyi idő szerint szerdán késő este ütött ki a tűz a kínai halászhajón, az Antarktisz partjainál. Az eset az egyik chilei kutatóállomástól mintegy 55 kilométerre történt.

Szerencsére gyors segítség érkezett. Egy norvég hajó mentette ki a bajbajutottakat, mivel ez a hajó volt a legközelebb a megsérült halászhajóhoz. A halászhajón dolgozó 97 halászt sikeresen kimentették, majd egy másik kínai hajóra szállították át.

A lángokat még nem tudták eloltani, így a lángoló halászhajó, egyelőre csak sodródik a vízen,mivel mindenkit kimentettek, irányítás nélkül van. Előzetes hírek szerint hamarosan egy chilei vontatóhajó próbálja majd meg elvontatni valamelyik kikötőbe.

Fontos, hogy személyi sérülés szerencsére nem történt, és remélhetőleg semmilyen környezetszennyezés nem áll fenn. A halászhajó újra visszakerül a kikötőbe, és megfékezik a lángokat.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com