Hongkongi tüntetés - Nem utazhattak Pekingbe a hongkongi diákvezetők

Nem utazhatott Pekingbe a hetek óta tartó hongkongi tüntetések egyik szervezőjeként ismertté vált Diákszövetség három vezetője. A diákszervezet nem tudja, milyen alapon érvénytelenítették utazási dokumentumaikat, mielőtt még a repülőre szállhattak volna - számolt be a helyi média vasárnap.

htAz érintett diákvezetőket "megdöbbentették és felháborították" a hongkongi hatósági intézkedések. Alex Csou, a szövetség főtitkára értetlenségének adott hangot, hogy még mielőtt a szárazföldi Kína földjére léptek volna, megállították őket. Velük a Cathay Pacific légitársaság közölte, hogy nem utazhatnak, ezért további magyarázatot követeltek.

A diákvezetők azzal a korábban meghirdetett szándékkal utaztak volna a kínai fővárosba, hogy ott illetékesekkel, köztük a kínai miniszterelnökkel tárgyaljanak az általános választójog teljes körű érvényesítéséről, arról, hogy a 2017. évi kormányzóválasztás "szabad és nyílt" legyen. A hongkongi Foglald el a központot! mozgalomhoz csatlakozott diákok e követelésük nyomatékosítására tartanak megszállva közterületeket.

A helyi kormányzat és Peking több alkalommal is világossá tette, a jelenleg érvényben lévő alaptörvény és a kínai törvényhozásnak a kérdésben irányadó határozata értelmében a választási reform előre megszabott menetrendje lehetővé teszi ugyan, hogy 2017-ben először minden választópolgár szavazhasson, a végső jelöltállítás egy, a helyi társadalmat szélesen képviselő jelölőbizottság dolga lesz.

A hongkongi ellenzék a "jogállamiság megsértéseként" értékelte a diákok visszatartását, míg Regina Ip volt biztonsági miniszter, a törvényhozás tagja úgy vélekedett, Pekingnek joga van a bajkeverés szándékával gyanúsítható személyeket nem beengedni a belföldi területekre. Úgy vélte, a diákok csak egy showra készültek. A Global Times című kínai napilap kommentárjában ugyancsak feltűnéskeltéssel vádolta a diákokat, akik azzal acéllal indultak útnak, hogy végül "mártírként állítsák be magukat".

A diáktüntetés az elmúlt hetekben sokat vesztett lendületéből, az utcákon is jóval kevesebben vannak tartósan, de a sátrak és az útakadályok továbbra is lehetetlenné teszik a közlekedést a város különböző térségeiben.

A forgalmi dugók és a személyszállító vállalakozók, a kiskereskedők, a vendéglátóipar egységei, valamint egyes érintett épülettömbök tulajdonosai hetek óta követelik a közterületek szabaddá tételét. Erről a hongkongi felsőbíróság is hatályos döntést hozott. A Foglald el a központot! elleni mozgalom több mint 1,8 millió aláírást gyűjtött össze a rendőrség támogatására, azt követelve, hogy állítsák helyre a rendet.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com