Kiterjedt kémhálózatra csaptak le a kínai hatóságok

Több mint 40 fős, kínai hadititkokat egy külföldi kémnek átadó hálózatot fedtek fel a kínai hatóságok, és annak egyik tagját tíz év börtönre ítélték.

khAz esetről beszámoló Zsenmin Zsipao központi lap szerint az ország 20 tartományára kiterjedő, legalább negyven főt magában foglaló hálózat 2007 óta működött aktívan. Tagjait a hatóságok által szándékosan meg nem nevezett külföldi ország katonai hírekkel foglalkozó kínai internetfórumokon és közösségi oldalakon toborozta. Az átadott információk a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) felszerelésére, beszerzéseire, költségvetésére és becsült kapacitásaira vonatkoznak.

A kémhálózat egyik tagját már elítélték, a Zsenmin Zsipao információi szerint tíz év börtönbüntetést kapott. A Li néven emlegetett férfi külföldi megbízója utasítására éveken át titokban fényképeket készített a dél-kínai Kuangtung katonai bázisán zajló műveletekről és hadfelszerelésekről. A férfi emellett számos, kizárólag Kínában elérhető katonai dokumentumot, köztük több mint egy tucat titkos iratot is továbbított "repülő nagy testvér" néven emlegetett külföldi partnerének.

Kínában egyébként számos honlapon találni exkluzív hadi információkat, a hadsereg tagjai által engedély nélkül közzétett fényképeket, dokumentumokat, sokak szerint ez a fajta információközlés gyakran a kormány beleegyezésével történik. Így "leplezték le" három éve például az azóta is fejlesztés alatt álló kínai J-20-as "lopakodó" harci repülőgépet, amelyet tesztelés közben kaptak lencsevégre, a múlt héten pedig a Global Times című állami napilap fórumára töltött fel egy névtelen felhasználó képeket a támadó típusú kínai tengeralattjáróról.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com