Kötelező lesz az ítéletek nyilvánossá tétele Kínában

A kínai igazságszolgáltatási rendszer reformjának részeként kötelező lesz a jövőben a bíróságoknak nyilvánosságra hozni ítéleteiket. Az erről szóló rendeletet a kínai legfelsőbb bíróság csütörtökön tette közzé.

kínaA jövő év elejével életbe lépő szabályozás az igazságszolgáltatás összes szintjére vonatkozik, így több mint háromezer szervet érint. A rendelkezés értelmében a bíróságok a hatályba lépést követően hét napon belül kötelesek az ítéleteket az interneten közzétenni, így azok bárki számára elérhetővé válnak. Az iratokon a peres felek valódi nevét is fel kell tüntetni, a bűnügyek áldozataiét és szemtanúikét viszont nem - áll a szabályozásban.

A nemzetbiztonsági esetek, a kisebb bűnügyek és a megegyezéssel zárult perek dokumentumait a jövőben sem teszik közzé. Az említett kategóriákba nem tartozó, de különlegesnek ítélt esetekben a bíróságok a nyilvánosságra hozatal alól felmentést kérhetnek, ehhez írásos indoklás szükséges.

A felmentést a legfelsőbb bíróságnak kell engedélyeznie.
Csou Csiang, a legfelsőbb bíróság elnöke csütörtökön "óriási lépésnek" minősítette a rendeletet, mely "előzmény nélküli" a kínai igazságszolgáltatás történetében. A rendszert sokszor érte bírálat az átláthatóság teljes hiánya miatt, melyen a szabályozás változtathat.

A rendszer reformjáról a kínai kormány a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának november eleji harmadik plénumán határozott.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com