Sátánnak bélyegeztek és halálra vertek egy nőt Kelet-Kínában

Egy szekta tagjai percek alatt agyonvertek egy nőt a kelet-kínai Santung tartomány egyik gyorséttermében. A részben videón is megörökített kegyetlenség sokkolta a kínai közvéleményt, sokan a történteket végignéző emberek, alkalmazottak felelősségét is felvetik.

kmEgy ötvenes éveiben járó férfi, két lánya és egy fia, valamint két másik nő Csaojüan város McDonalds éttermének vendégeit járták sorra, azok telefonszámát kérve. Mint utóbb kiderült, sokan megadták, mások hamis számot adtak meg, de egy szendvicsét egyedül fogyasztó harmincas éveiben járó - Vu családnevű - nő csak annyit mondott, másnál próbálkozzanak.

A visszautasítás felingerelte a csoportot. A választ egyikőjük "sátáni megnyilatkozásnak" mondta, majd "sátán!" kiáltások közepette székekkel támadtak rá, a kopasz családfő pedig egy felmosó fém nyelével kezdte ütlegelni a nőt, aki néhány percen belül eszméletét, majd életét vesztette. Támadói még akkor is rugdalták és verték a fejét a már törött felmosóval, amikor a rendőrök megérkeztek. A nő a férjét várta, a házaspárnak egy ötéves kisfia van.

A tanúk elmondása szerint a csapat megfenyegette a jelenlévőket, hogy aki beavatkozik, vagy telefonál, a helyszínen hal meg; az étterem egy alkalmazottja megsérült. Ennek ellenére a közösségi médiában, valamint az országos sajtóban is nagy visszhangot keltett esettel kapcsolatban az elhunyt nő hozzátartozói és a hozzászólók tömege is azt firtatja, hogy lehet, hogy a vendégek elmenekültek, akik pedig ott maradtak, tétlenül nézték végég a drámát. Felvetik, lehettek volna bátrabbak, hiszen a támadóknál sem lőfegyver, sem kés nem volt.

A csapat vezére, egy Csang nevű férfi a kínai központi televízió riporterének kérdésére, hogy nem fél-e az igazságszolgáltatástól, azt felelte, hogy nem, mert ő Istenben hisz. A médiában megszólaltatott szakértők ugyanakkor hangsúlyosan különbséget tesznek a szekta és a vallás között. Az egyik szakértő az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a szekta "vallás- és emberellenes".

A rendőrség szándékos emberölés miatt az öt munkanélküli gyanúsítottat, akik az étteremhez egy Porsche Cayenne márkájú luxusautóval érkeztek, őrizetbe vette, a verésben szintén aktív tizenéves fiút külön eljárás keretében vonják felelősségre. Az otthonukban talált könyvek és egyéb bizonyítékok arra utalnak, hogy valamennyien a Mindenható Isten nevű szekta tagjai - közölték a hatóságok a hétvégén.

A szekta 1990-ben alakult és öt évvel később hivatalosan is destruktívnak nyilvánították, betiltották. Korábban több, a szektát elhagyni akaró tagot megcsonkítottak, vagy végtagjaikat törték. A tartományi rendőrség most határozott fellépést, súlyos büntetést ígért a még fellelhető tagoknak.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com