Vonatjegy-vásárlási lázban a holdújévre készülő kínaiak

Kínában naponta 7,4 millió vonatjegyet adnak el a holdújév közeledtével, ami jelzi, az idén is nagy rohamra kell felkészülniük a vasúti közlekedést szervezőknek - jelentette a kínai média hétfőn.

héAz elmúlt hétvégéig összesen csaknem 148,6 millió jegyet vásároltak meg az "évi nagy népvándorlásra", a legnagyobb kínai ünnepen hazautazni készülők. A negyvennapos utazási periódusra a jegyek vásárlása december 23-tól vált lehetővé.

Az elmúlt években korszerűsített jegyeladási rendszerben telefonon, vagy interneten lehet a jegyeket megvásárolni, a rendeléshez a személyazonossági igazolvány számára is szükség van. A jegyhez 23 nappal korábban lehet elővételben hozzájutni.

A tavaszünnep, vagyis a következő holdújév kezdete, a ló éve az idén január 31-ére esik, az ezt megelőző időszakban - január 16-tól - a belföldi közlekedés már komoly tehertételnek lesz kitéve. A kínai vasúttársaság az idén megközelítően 258 millió utazóra számít, ami 7,9 százalékkal több, mint ahányan tavaly vonatra szálltak ebben az időszakban.

A vonatjegyekkel történő üzérkedésnek és a hamis jegyek gyártásának, forgalmazásának nagy a hagyománya Kínában, s az új, ezt kivédeni szándékozó online rendszert is megléte óta igyekeznek különböző, helyenként technikai trükkökkel kijátszani.

A híradások a közelmúltban a rendőrség fokozott figyelméről, egy 80 napos kampány indításáról számoltak be, s arról, hogy máris horogra akadtak olyanok, akik hamis igazolványszámokkal próbáltak illegálisan jegyekhez jutni. Az év elején a hatóságok közölték, hogy üzérek százait fogták le, illetve olyanokat, akik hamis jegyeket gyártottak és adtak el. A házi gyártású tikettekből 120 ezret foglaltak le.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com