Patkányméreggel ölték meg az ovisokat

Illusztráció Illusztráció

Patkányméreggel kevert joghurtot evett két óvodás kislány Kínában, Hopej tartományban.  A joghurtba ráadásul pont egy óvónő fecskendezte bele a mérget.

Kegyetlen halála lehetett annak az öt és hat éves kislánynak, akik mérgezett joghurtot ettek uzsonnára.  A joghurtokat egy nő mérgezte meg, majd megkért egy férfit, hogy zacskóban tegye azt az óvodába vezető járdára. A zacskóban még egy füzetet is rejtettek, csakhogy minél inkább úgy tűnjön, hogy valaki elvesztette azt.

A csomagot meg is találta egy nagymama, aki épp a két unokáját vitte az óvodába. Akkor még nem adta nekik oda a joghurtot, de amikor délután haza vitte őket, akkor a kislányok megkapták a mérgezett élelmiszert uzsonnára.

Nemsokkal később mindketten rosszul lettek és a nagyi azonnal mentőt hívott. Az egyik kislány a kórházba menet, a másik pedig a kórházban halt bele a belső vérzésbe. A joghurtból egyébként a nagymama is evett, ő túlélte a mérgezést.

A rendőrség tájékoztatója szerint a konkurens óvoda vezetője mérgezte meg a joghurtokat, majd ő kért meg egy férfit, hogy tegye azt az óvodába vezető úthoz.

A két óvoda között már régóta folyik a harc, az intézmény vezetője pedig beismerte, hogy ezért vetemedett erre a szörnyű tettre.

Forrás:blikk


Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com