Kutyaketrecben tartották a 11 éves autista gyereket

Letartóztatta az anaheim-i rendőrség a kisfiú szüleit, akik azzal védekeznek, hogy nem tudták megfékezni a gyerek erőszakos dühkitöréseit, ezért bezárták.cageautistaEste 6 óra körül jelent meg a rendőrség az anaheim-i ház előtt, mert egy névtelen bejelentést kaptak, amely szerint a szülők egy kutyaketrecben tartják a 11 éves kisfiúkat, aki autista. A hatóság emberei átkutatták a házat, és valóban találtak egy 180 centi magas és 140 centi széles kennelt, amiben egy matrac volt, tehát élhetett benne valaki.

Bob Dunn hadnagy elmondta, hogy a ketrec csak arra volt elég nagy, hogy a gyerek felálljon benne, ha valóban bezárták a szülők, akik azt állítják, hogy a fiú nem tud kommunikálni, és ahogy idősebb lett, úgy lettek egyre erőszakosabbak dühkitörései, amiket nem tudtak kezelni, ezért a ketrecbe zárással akarták kontrollálni.

A gyermek egyébként nem volt rossz állapotban. A rendőrség beszámolója szerint ápolt, és jól táplált volt, ám ennek ellenére kórházba vitték, hogy a kivizsgálás után kiderüljön, van-e valamilyen betegsége.

A kisfiú két testvérét, akik 8 és 10 évesek, védelmi felügyelet alá helyezték, mert a szülőket letartóztatták, és vádat emeltek ellenük gyermek veszélyeztetése miatt. A tárgyalás viszont még odébb lesz, mert a kezdeti vizsgálatok ellentmondásos eredményeket hoztak, ami miatt a hatóság nem tudja pontosan, hogy mennyi ideje tarthatták a kisfiút a ketrecben.

A másik probléma az, hogy a család vietnami származású, ami nyelvi nehézségeket okoz, ezért tolmácsra lesz szükség a további nyomozás alatt, a minél pontosabb eredmény érdekében. A rendőrségnek még a szomszédokat, és azokat is ki kell hallgatnia, akik kiadták a szülőknek a lakást.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com