Leköpte és ellökte az ellenőrt a 21 éves fiú

195 fontra, és 250 óra közmunkára ítélte a bíróság Matthew Tisdale-t, aki a welshpooli állomáson veszélyeztette egy ellenőr testi épségét.Matthew Tisdale
A világ minden táján előfordul, hogy az utasok összetűzésbe keverednek a jegyvizsgálókkal. Olykor ezek a konfliktusok tettlegességig fajulnak, ami során akár súlyosan is megsérülhet valaki.

A welshpooli állomáson szerencsére nem történt tragédia, de a következő történet még így is felháborító. Matthew Tisdale ugyanis bevallotta a bíróságon, hogy direkt lökte el az ellenőrt a peronon, amikor meglátta, majd rajta keresztül lépett fel a vonatra, ahonnan még le is köpte a nőt. Ezt követően, mint, aki jól végezte a dolgát, keresztülment a szerelvény, és leült.

A vonatvezető szerencsére látta, hogy valami nincsen rendben, ezért felállt a helyéről, és az ellenőr segítségére sietett. Amikor a nő elmesélte, hogy a 21 éves fiú mit művelt, akkor azonnal kihívták a rendőrséget, hiszen Tisdale veszélyeztette az ellenőr testi épségét azzal, hogy ellökte. A fiatalembert letartóztatták, és bíróság elé állították, ahol 250 óra közmunkára, és 195 font bírságra ítélték.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com