Lengyel miniszter: az orosz és fehérorosz hírszerzés által irányított szabotőrcsoportot számoltak fel

A lengyel elhárítási és kibervédelmi szolgálatok az utóbbi napokban felszámoltak egy, az orosz és fehérorosz szolgálatok által irányított, Lengyelország destabilizálására törekvő szabotőrcsoportot – közölte hétfői sajtóértekezletén Krzysztof Gawkowski, a digitalizációért felelős lengyel miniszter.A Tomasz Siemoniak belügyminiszterrel közös sajtókonferencián Gawkowski elmondta: a szolgálatok által felfedett csoportnak „meghatározott céljai voltak”, és „meghatározott helyről irányították”. Hozzátette: adott esetben a fehérorosz és orosz szolgálatok célja „egyéni és intézményi zsarolást” lehetővé tevő adathalászat volt, valamint „de facto a kiberháború folytatása”.


„A POLADÁ-val kezdődött, amely egy tágabb hírszerzési művelet eleme volt” – utalt Gawkowski arra, hogy augusztus elején, a párizsi olimpiai játékok során feltörték a Lengyel Doppingellenes Ügynökség (POLADA) adatbázisát. Pawel Olszewski, a digitalizációért felelős miniszterhelyettes akkor orosz és fehérorosz támadásnak minősítette az incidenst.


Gawkowski úgy ítélte meg: a POLADA elleni támadás tapasztalatai alapján a feltörők behatolási csatornákat akartak kidolgozni más lengyel intézményekbe, önkormányzati szervekbe és a nemzetbiztonsággal összefüggő állami cégekbe. Az érintett intézményeket a lengyel hatóságok műveleti eljárás alá vették, és megállították a feltörés folyamatát – közölte.


Leszögezte: a szóban forgó támadások célja Lengyelország „politikai, katonai és gazdasági megbénítása” volt. Gawkowski azt is közölte: idén az első félévben több mint 400 ezer kibervédelmi incidenst regisztráltak Lengyelországban, míg tavaly az egész év során 370 ezer ilyen esetet tartottak számon. Tomasz Siemoniak belügyminiszter felidézte: Lengyelországban januártól több mint tíz személyt vettek őrizetbe szabotázsakciók tervezése miatt.


A miniszter utalt a stratégiai lengyel infrastruktúra ellen tervezett akciókra, gyújtogatásokra, amelyek megszervezése - mint mondta - az interneten is nyomon követhető. Siemoniak megerősítette: a lengyel kormány a múlt héten elfogadta az interneten megjelenő, terrorista jellegű tartalmak elleni küzdelemről szóló tervezetet. Az új előírások az európai uniós szabályozással hoznák összhangba a lengyel jogot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com