Lengyel szakértők részvételével megkezdték Lech Kaczynski néhai elnök lezuhant gépének újabb vizsgálatát

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:Lengyel és orosz szakértők megkezdték Lech Kaczynski néhai lengyel elnök és kísérete 2010-ben lezuhant különgépének újabb vizsgálatát Szmolenszkben - közölte Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője hétfőn az Interfax hírügynökséggel.Az öt napig tartó vizsgálatot újabb lengyel jogsegélykérelem alapján szervezték meg. Petrenko korábban elmondta, hogy lengyelek eddig már 11 alkalommal dolgoztak Oroszországban a katasztrófa tárgyi bizonyítékaival, részvételükkel többször megvizsgálták mind a repülőgép lezuhanásának helyszínét, mind pedig a jármű maradványait. A szóvivő ismételten kitért arra a Varsóban hangoztatott feltételezésre, miszerint a gépen robbanás történt.

   
"A számos, mind orosz, mind lengyel szakértők által elvégzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy a halottakon és a repülőgép roncsain nem volt nyoma robbanóanyagnak. A fizika és az aerodinamika törvényeit ismerő szakértők számára teljesen egyértelmű a gép sérülései alapján, hogy azon robbanás nem történhetett" - mondta.
    

2010. április 10-én Szmolenszknél lezuhant a lengyel elnöki küldöttséget szállító Tu-154M-es repülőgép.  A különgép a szovjet NKVD által lengyel katonatisztek ellen elkövetett katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre vitte utasait. A katasztrófában 96 ember, a lengyel politikai, katonai és szellemi elit számos képviselője vesztette életét, köztük Lech Kaczynski és felesége, Maria.
     

Lengyel részről az elmúlt években többször is elhangzott hivatalosan, hogy a gép fedélzetén robbanás történt. Egyebek között erre az eredményre jutott a varsói védelmi tárca bizottságának vizsgálata. Az orosz álláspont szerint a kormányközi bizottság az ügy kivizsgálásáról készített 2011-es jelentésében a katasztrófáért a repülőgép pilótáit tette felelőssé, akik a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt kiadott többszöri figyelmeztetés ellenére nem voltak hajlandók egy tartalék repülőtérre leszállni. Ezzel Moszkva az ügyet tisztázottnak tekintette.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com