Londonban toboroz az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam hívei szórólapokkal támadják le az embereket az Oxford Streeten.oxfordstreetLondon leghíresebb bevásárló utcáját lepték el az Iszlám Állam hívei, akik füzetecskéket és röplapokat osztogatnak az Oxford Street-i boltok előtt a vásárlóknak. A toborzók arra akarják rávenni a Londonban élő muszlimokat, hogy csatlakozzanak a szervezethez.

A beszámolók szerint a férfiak a boltok bejáratai előtt állnak, és azt hangoztatják, hogy egy új korszak hajnala jött el, majd az emberek kezébe nyomják a szórólapokat, amik közül az egyiken az áll, hogy „a kalifátust helyreállítottuk”.

Egy másikon pedig „a tudatlanság állapotában éltünk, az országainkat szétválasztották, természeti kincseinket ellopták, a közösséget szétszakították, a becsületet megalázták és a hitetlenek törvényét kényszerítették ránk” szöveg olvasható.

A sérelmekre, természetesen, megoldást is kínál az Iszlám Állam, aminek a képviselői azt akarják, hogy a támogatók engedelmeskedjenek a kalifátusnak, vessék alá magukat a saría Iszlám Állam által propagált változatának, hagyják el Angliát, és leplezzék le a kalifátusról terjesztett hazugságokat.

A szélsőségek ellen létrehozott alapítvány, a Quilliam elnöke elmondta, hogy nyilvánvalóan törvényszegés, a lefejezésekről, és más borzalmakról híres, Iszlám Állam toborzása. A londoni rendőrség ebben nem ennyire biztos, ezért ők még vizsgálják a szórólap osztogatást.

Mindeközben az Iszlám Állam oldalán 500 brit muszlim harcol a Közel-Keleten. A terroristaszervezet már Nagy-Britanniánál nagyobb területet tart ellenőrzése alatt Szíriában és Irakban.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com