Megkezdte munkáját a pozsonyi székhelyű Európai Munkaügyi Hatóság

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdte munkáját szerdán az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA), a pozsonyi székhelyű ügynökség azonban várhatólag csak 2021-ben éri el teljes működőképességét - közölte az Európai Bizottság.A tájékoztatás szerint a nap folyamán nyitóünnepséget tartanak a belga és a szlovák fővárosban is, valamint első alkalommal hivatalosan is összeülhet a szervezet igazgatótanácsa. Kiemelték: az eseményre mindössze két évvel azután kerül sor, hogy Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke felvetette az ügynökség létrehozásának gondolatát.

   
"Az Európai Munkaügyi Hatóság a sarokköve a munkaügyi szabályaink tisztességesebbé, hatékonyabbá és végrehajthatóbbá tételét célzó munkánknak. Létrehozására nagy szükség volt, ez fontos lépés egy, bizalmon, szabályokon és együttműködésen alapuló integrált európai munkaerőpiac felé" - hangsúlyozta Juncker.
    

Az ELA feladata főként az lesz, hogy tájékoztatást nyújtson álláslehetőségekkel, letelepedéssel, munkavégzéssel kapcsolatosan, közvetítsen a több országot érintő jogvitákban, támogassa a tagállami hatóságok közötti együttműködést, a fellépést a szociális és munkaügyi szabályokkal való visszaélések ellen, illetve segítse az EU-n belüli méltányos munkaerő-mobilitást.
    

Létrehozása nem teremt új hatásköröket EU-s szinten. A munkaügyi és szociális biztonsági szabályok érvényesítése továbbra is teljesen nemzeti hatáskör marad. A szervezet éves költségvetése mintegy 50 millió euró lesz, személyzete nagyjából 140 szakemberből áll majd, akiknek közel felét a tagállamok delegálják. Jelenleg mintegy 17 millió európai állampolgár él vagy dolgozik másik tagállamban, kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com