• -0 ℃ / 1 ℃

Megvan az első kormányzati megállapodás két parlamenti párt között Spanyolországban

Több mint két hónappal a spanyol parlamenti választások után megszületett az első kormányzati megállapodás két párt között: a szocialista párt (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt szerdán írta alá azt a dokumentumot, amely tartalmazza közös elképzeléseiket Spanyolország jövőjéről és az új kormány céljairól.

"Ez a megállapodás az első lépés a politikai változás felé" - fogalmazott az aláírás utáni parlamenti sajtótájékoztatóján Pedro Sánchez, a szocialista párt főtitkára, akit VI. Fülöp király három héttel ezelőtt kért fel a kormányalakításra.

spanyol parlament

Mint mondta, a megállapodás nem a kormányalakításról szól, így nem is tárgyaltak esetleges kormányzati posztokról, hanem arról, hogy miként oldanák meg az ország problémáit.

A megállapodás 200 pontban foglalja össze azokat az elképzeléseket, amelyeket a két párt szerint meg kell valósítani az ország érdekében.

Ebben egyebek mellett szerepel, hogy hatálytalanítanák az előző, konzervatív kormány által végrehajtott munkaügyi és oktatási reformot, és saját reformintézkedéseket valósítanának meg, amelyek nagyban javítanák a munkavállalók helyzetét, emellett jelentős, hétmilliárd euró értékű szociális intézkedéseket vezetnének be.

A "reform és haladó kormány" létrehozásáról szóló dokumentum leszögezi, hogy nem emelik a személyi jövedelemadót, csökkentik a kulturális áfát, és meghatározzák, hogy a miniszterelnöki tisztséget legfeljebb 8 éven keresztül töltheti be egy személy.

A két párt elkötelezett az 1978-as alkotmány reformja mellett, ahogy abban is egyetértenek, hogy kizárják a függetlenségi népszavazás megtartásának lehetőségét Katalóniában.

Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke szerint a megállapodásban foglaltak az ország mély reformját jelentik. Nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pártja tagja legyen egy olyan kormánynak, amely ennek a programnak a végrehajtására jön létre.

Bejelentette, hogy a jövő héten megszavazzák Pedro Sánchez miniszterelnökké választását, noha a párt eddig kizárólag a szavazástól való tartózkodását ajánlotta fel.

A politikus szerint két ennyire különböző pártnak, mint amilyen a PSOE és a Ciudadanos, nem volt könnyű eljutni idáig, de úgy véli, hogy ez a párbeszéd jelenti azt az utat, amelyen haladni kell ebben az "új spanyol politikai korszakban".

Mindkét politikus kérte a többi politikai formáció támogatását és csatlakozását a megállapodáshoz.

A két pártnak nincs meg a szükséges parlamenti többsége ahhoz, hogy kormányt alakíthasson. Közösen 130 képviselői mandátummal rendelkeznek, a miniszterelnök-jelölt megválasztásához pedig 176 szavazat szükséges az első voksoláskor. Ha ez eredménytelen, akkor újabb szavazást kell tartani, ekkor már elég a leadott szavazatok egyszerű többségének megszerzése is a poszt elnyeréséhez.

A szocialista párt tárgyalásokat folytat a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) és az Egyesült Baloldal (IU) nevű pártokkal is. Előbbi azonban már többször hangsúlyozta, hogy kizárja az együttműködést a Ciudadanosszal. Eddig a Ciudadanos is elzárkózott a velük való együttműködéstől, most viszont azt mondják, hogy aki aláírja a megállapodást, azzal készek a közös munkára.

A konzervatív Néppárt (PP) eddig nyilatkozataiban elzárkózott a szocialisták támogatásától. Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök, az Antenna 3 nevű tévécsatornának adott szerdai interjújában komolytalannak nevezte a most létrejött megállapodást. Arra hivatkozott, hogy a két pártnak együtt sincs meg a kormányzóképes többsége, illetve céljuk, hogy módosítsák az alkotmányt, nem megvalósítható a konzervatívok támogatása nélkül.

A miniszterelnök-választási folyamatot a jelzettnél egy nappal korábban, március 1-jén tartja meg a spanyol parlament. A módosításra azért volt szükség, hogy be tudják tartani a szükséges határidőket, ugyanis korábban ejtettek egy számolási hibát. Amennyiben két hónap alatt nem lesz új miniszterelnöke Spanyolországnak, június 26-án új választások lesznek.

MTI

Hozzászólások


Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Segély, meleg jog és gender követelése egyben a nyugati államok követelése a szegény országokkal szemben zsarolási szinten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.


Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Clintonék rengeteg erőfeszítést tesznek azért, hogy Donald Trump ne legyen az Egyesült Államok új elnöke.

Mosógépbe szorult egy kétéves gyerek- videó a mentésről

Mosógépbe szorult egy kétéves gyerek- videó a mentésről

Nagyon megriadt a gyerek.

Bolíviában már a vízért tüntetnek - érdekes videó

Bolíviában már a vízért tüntetnek - érdekes videó

Dél-Amerikát rég nem látott aszály sújtja, méghozzá az egyik legjelentősebb országát, Bolíviát.

http://ujhazak.com