Melegházasság elleni tüntetés Párizsban

France Gay MarriageHat embert őrizetbe vettek Párizsban a melegházasság elleni tömegtüntetésen.
Harmadik alkalommal rendeztek vasárnap tömegtüntetést Párizsban a melegházasságot ellenzők, amelyen a szervezők szerint 1,4 millióan, a rendőrség szerint 300 ezren vettek részt a Grande-Armée sugárúton.
Az egyik kereskedelmi rádió elmondta: 98 szélsőjobboldali aktivistát állított elő a rendőrség a vasárnapi tüntetést követően, közülük hat személyt vettek őrizetbe a rendőri erők elleni erőszak miatt.

A jó hangulatúnak indult felvonuláson azután kezdődtek rendbontások, hogy mintegy 150-200-an megpróbálták több helyen áttörni a rendőrség által felállított kordonokat a Diadalívnél, hogy a Champs-Elysées-n is tüntethessenek. Őket a rendőrök könnygázzal fogadták és erő alkalmazásával eltávolították a turistákkal teli sugárútról, miután oda nem kaptak engedélyt a szervezők, akik hangosbemondón intették nyugalomra a rendbontókat és azonnal elhatárolódtak tőlük.

A belügyminiszter szerint a felvonulást a szervezők "vitathatatlanul" nem tudták kordában tartani a "szélsőséges csoportokkal" szemben. "Egyesekben eleve megvolt a szándék a bunyóra, hiszen csoportosan próbálták áttörni a kordonokat".

A négy órán át tartó felvonulás után mintegy ezer ember a Marseillaise-t énekelve felsorakozott a Champs-Elysées-t "védő" rendőrökkel szemben. Többen közülük letérdelve azt skandálták: "Demokráciát". Ellenük ismét könnygázt vetettek be, és az utolsó háromszáz rendbontó szétoszlatására gumibotot is használtak a rendőrök. A Twitteren egy szélsőjobboldali diákszervezet, a Groupe Union Défense magára vállalta a vezető szerepet a zavargásokban.

A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés tíz napig tartó hangos vita után február 11-én már elfogadta a homoszexuálisok házasságát engedélyező törvénytervezetet. A szenátus azonban csak április 4-én kezdi megvitatni a javaslatot, amely arra is lehetőséget teremtene, hogy az azonos nemű párok gyermekeket fogadjanak örökbe. A kormány reményei szerint a tervezetet még a nyári szünet előtt végleg elfogadja a parlament.

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com