• 8 ℃ / 14 ℃

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban.

00

A vádhatóság tájékoztatása szerint hat embert bevittek kihallgatásra, és közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben.

A két férfi kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, és a másik letartóztatott személy is fontos szerepet töltött be a szervezetben.

A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezettől származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.

A belga titkosszolgálatok hétfő este arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a "következő napokban, az ünnepek alatt" támadás érheti a brüsszeli főteret, a rendőrkapitányságokat és a biztonsági erők tagjait.

Ugyan a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget nem rendelték el, mert a szakhatóságok úgy látják, egyelőre nem áll fenn "közvetlen veszély", azonban fokozták a biztonsági intézkedéseket a rendőrőrsökön, és különleges óvintézkedéseket vezettek be az utcákon járőröző rendőrök és katonák védelmére - közölte a belga nemzeti válságközpont szóvivője.

Az eddigi információk szerint a most őrizetbe vett gyanúsítottaknak nincs köze a november 13-i párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.

MTI

Hozzászólások

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Brazíliában egy férfi éppen az utcán sétált, amikor szörnyű baleset érte.

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Több európai ország felett kiugró radioaktív értékeket mértek.

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Apának nem nevezhető az a kínai férfi, aki szörnyű dolgot művelt gyerekével.

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Stockholm migránsok lakta negyedében bevándorlók randalíroztak és gyújtogattak.

Magyar rock-koncert Tenerifén

Magyar rock-koncert Tenerifén

Koroknai Árpi az Ómen zenekar és a P. box énekese Tenerifén nyaral családjával és egymás után két koncertet is ad a kint élő magyarok számára

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Bill Gates szerint az emberiségnek a lehető leghamarább fel kell készülnie egy világméretű járványra.

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

A német Telekom túllőtt a célon, új reklámjuk kiverte a biztosítékot az embereknél.

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Az olasz gyermekügyi biztos fájdalmas tapasztalatnak nevezte, amit átélt.

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Mintegy 160 ezer spanyol vonult az utcára a migránsok befogadását követelve.

http://ujhazak.com