Meztelenül sétált az utcán a dél-afrikai diplomata

Visszahívták Kínából a dél-afrikai főkonzult, mert állítólag meztelenül sétált az utcán, és ezzel botrányt okozott.


lassyA diplomata nem más, mint Lassy Chiwayo a veterán politikus, aki még Mandelával is ült együtt a börtönben. Shanghaiban a szerződését azonnal felbontották és vissza kellett térnie Pretoriába.

A Külügyminisztérium közlése szerint egészségi okok miatt kellett visszahívni a politikust, de egy újság kiderítette, hogy három hónappal ezelőtt rajtakapták, amint ruhátlanul vándorolt otthona közelében.

A Sunday World című lap szerint a meztelen séták rendszeresen előfordultak nála. "Napokra eltűnt nyom nélkül, azután meztelenül került elő, vagy így találtak rá"- írta az újság.

Chiwayoról az is kiderült, hogy bántalmazta a dél-afrikai nagykövetet,  Beki Langát is egy alkalommal. A 44 éves diplomata tagadta, hogy visszahívták, azt mondta, hogy ez egy általános gyakorlat, hogy áthelyezik a diplomatákat. Elutasította a meztelen sétákkal és a bántalmazással kapcsolatos vádakat és azt mondta, hogy Langával a kapcsolata egészséges és szívélyes.

"Minden újdonság a számomra, amit mondanak" - közölte az újsággal. "Nekem nincs semmiféle egészségi problémám" - cáfolta a híreket.

lassy1A háromgyermekes Chiwayo kálváriája már nem ezzel kezdődött. A múlt hónapban gyanús körülmények között gyújtogatás során leégett a nelspruiti otthona is. A tűzben a Porscheja, a quadja és a 22 ezer fontot érő perzsa szőnyege is odaveszett. Hivatali ideje alatt, mint Mbombela község vezetője már háromszor is kórházba került a stresszes munka miatt, és állandóan összetűzésbe került az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőjével is.

Mentális problémái 2009-ben kezdődtek, amikor társa orgyilkosság áldozata lett, mert egy korrupciós botrányt derített fel. Clayson Monyela, a Nemzetközi Kapcsolatok és Együttműködés szervezet szóvivője megerősítette a Daily Telegraphnak, hogy Chiwayot egészségi okok miatt kellett visszahívni. "Minden segítséget meg fogunk neki adni, amit tudunk"- közölte.

(Daily Mail)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com