Migránsoknak embertelen hely Magyarország egy olasz bíróság szerint

Egy olasz bíróság döntése alapján nem engedik, hogy az ottani migránsokat Magyarországra szállítsák a dublini egyezmény szerint.

Hazánk ugyanis nem biztonságos hely a bevándorlók számára.



A legmagasabb szintű olasz közigazgatási bíróság még május közepén döntött úgy, hogy nem ad engedélyt az ottani migránsoknak Magyarországra szállításához.
A bíróság szerint ugyanis 2015 nyara óta "drámaian" romlott Magyarországon a helyzet, hiszen "sérülnek" az emberi jogok. Sőt, hazánk "a nemzetközi védelem minimális feltételeit" sem tudja biztosítani, így megsérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját.

Az 40 európai ország 98 civil szervezetéből álló Európai Menekültügyi Tanács (ECRE) a döntés után arról írt, hogy a menekültek Magyarországra utaztatása a dublini egyezmény alapján embertelen és megalázó bánásmód lenne az érintetteknek. A jogi kereteken túl a magyarországi helyzetet is figyelembe kell venni.



Az ECRE idén márciusban minden európai országot felszólított, hogy az embertelen körülmények miatt állítsák le a menekültek Magyarországra szállítását.

Az ECRE azonban most nem tért ki a tranzitzónákra, amelyek szerintük embertelenek. Megjegyezzük van bennük ingyenes WIFI, tévé, ökumenikus imaszoba, játszótér és napi ingyenes étkezés. Gyerekeknek és kismamáknak pedig napi ötszöri étkezés és orvosi ellátás.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com