NATO-csúcs - Orbán: a döntések jelentősen növelik Magyarország biztonságát

Jelentősen növelik Magyarország és Közép-Európa katonai biztonságát a walesi Newportban csütörtökön és pénteken tartott NATO-csúcstalálkozó döntései - közölte Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságírókkal a tanácskozás után, a helyszínen.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969pxOrbán Viktor kijelentette: Magyarország, csakúgy, mint a szövetség többi állama, növelni fogja katonai kiadásait, és a csúcstalálkozó résztvevői a NATO eddigi elvont biztonsági garanciáit - úgymond - lefordították a konkrétumok nyelvére.

"Magyar szempontból nagyon sikeres NATO-csúcson vagyunk túl" - mondta a kormányfő, és közölte: minden megszületett döntés jelentősen növeli Magyarország és egyben Közép-Európa katonai biztonságát.

"Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött" - jelentette ki Orbán Viktor. Leszögezte, hogy "Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni".

A magyar hadsereg fejlesztésre szorul, de az is csak NATO-köteléken belül képes garantálni az ország biztonságát - jegyezte meg. A kormányfő hozzátette: a walesi csúcson csupa olyan döntés született, amely ezt a biztonságot megerősíti.

"Mindenki növelni fogja katonai kiadásait, új eszközöket is beszerzünk. NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében" - mondta. Kitért arra, hogy Magyarország jelentősen megerősíti a stratégiai szállítógépek bázisául szolgáló pápai repülőteret, valamint magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton.

A legfontosabb döntésnek ugyanakkor azt nevezte a miniszterelnök, hogy a NATO eddigi elvont, általános biztonsági garanciáját most - úgymond - lefordították a konkrétumok nyelvére. Ez azt jelenti, hogy a térség minden egyes érintett országa elkészíti az év végéig azokat a katonai terveket, amelyek abban az esetben lépnek életbe, ha közvetlen katonai fenyegetés érné ezeket az országokat.

Ezzel a döntéssel Orbán Viktor értékelése szerint jelentősen megerősödött a NATO keleti szárnya, illetve Közép-Európa, valamint jelentősen megnőtt a térségben élő emberek biztonsága.

A katonai kiadások növelését illetően a kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország már korábban bejelentette, hogy lépésről lépésre növeli biztonsági kiadásait.

Most azt vállalta az ország, hogy ezt a tervet fel fogja gyorsítani, hogy milyen mértékig, a magyar parlamentnek kell majd eldöntenie - tette hozzá.

Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség.

Az ország biztonsága azonban más kérdés, független a mostani eseményektől - tette hozzá.
Ezt a biztonságot meg kell erősíteni, amihez az apropót a mostani események adják ugyan, de ezt már korábban is meg kellett volna tenni - mondta Orbán Viktor. A mulasztást szerinte az okozta, hogy "nem volt fenyegetettség, ami kiváltotta volna ezt a munkát".

Azzal kapcsolatban, hogy az orosz média harckocsik Ukrajnának való szállításával vádolta meg Magyarországot, Orbán Viktor közölte: jelentést kért a honvédelmi minisztertől, és a jelentésből az derült ki, hogy "Magyarország nem szállít harcjárműveket sehova".

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com