Negyven fölé emelkedett a már megtalált halálos áldozatok száma, őrizetbe vették az összeomlott lakóház építtetőjét

Tovább nőtt a szombati tajvani földrengés következtében Tajvan városában összeomlott toronyépület romjai közül kiemelt áldozatok száma, eddig 41 holttestet azonosítottak - közölte a helyi média. A hatóságok kedden őrizetbe vették az építtetőt, egy ingatlanfejlesztő cég vezetőjét gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával.

A helyszínen több mint 72 óra elteltével egyre intenzívebb az összedőlt 16 emeletes épület nagyobb darabjai, szerkezeti elemei és törmelékei közötti kutatás, a súlyos betondarabok mozgatásához immár munkagépeket is használnak.

0

A keresettek listáján még mindig 109 név szerepel, a mentők legalább három helyről életjeleket véltek felfedezni.
A kedden megtalált áldozatok között volt egy 27 éves nő és a 3 éves kisfia. Később egy 15 éves fiút is élettelenül találtak meg. A sérültek száma megközelíti az 540-et, körülbelül 90-en vannak még kórházban.

A helyi ügyészség nyomozást indított a Vej-kuan Csinlung lakóparkban lévő toronyház építési körülményeinek tisztázására, mert felmerült a gyanú, hogy az építés - különösen a felhasznált anyagok minőségét tekintve - nem a szabványok szerint történt. Az építtető cég vezetője mellett két másik személy ellen is eljárást kezdeményeztek.

Az épületet az 1990-es évek elején húzták fel, és szakértők megjegyzik, hogy azóta már változtak a kapcsolódó építési szabályok. Arra reagálva, hogy a romok között olajoskannákkal megtoldott falrészek váltak láthatóvá, volt aki úgy nyilatkozott, hogy ezeknek nem volt statikai funkciójuk, csupán arra szolgáltak, hogy esztétikai okokból - rejtett módon - megvastagítsák az adott falszakaszt.

A 6,4-es erősségű földrengésről szóló első hírek egyébként tévesen két toronyépület összeomlásáról szóltak, mivel egyes források 16, mások 17 emeletes házat említettek. A hivatalos tajvani média szerint 16 emeletes a szóban forgó épület, amelynek egy alagsori szintje is volt a földszint alatt.

Tajvan déli részén hétfőig 68 utórezgést regisztráltak, kedden reggel a sziget keleti felében 5,1 erősségű földmozgást mértek. Anyagi károkról, személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.

MTI

Hozzászólások

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Az amerikai légitársaság gépein mostanában egymást érik a súlyos incidensek.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Ellentétes a hagyományokkal és idegenek törvényeit szolgálja.

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Meghökkentő módon szólt be a német pénzügyminiszter a migránsoknak.

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Párizs keleti részén egy mecsetben szélsőséges eszméket hirdettek

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

Hollandiában több mint 8 ezer migráns tartózkodási helye ismeretlen.

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Az ENSZ felszólította az EU-tagállamokat, hogy ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra.

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Az EU legnagyobb pártja azon van, hogy kitiltsa a muszlimok teljes testet befedő viseletét.

Hős biztonsági őr vágta el a stockholmi merénylő útját

Hős biztonsági őr vágta el a stockholmi merénylő útját

Stockholmban a merénylővel szembeszálló sofőr több száz ember életét mentette meg.

Migránsok befogadásáról így vélekednek legújabban a németek

Migránsok befogadásáról így vélekednek legújabban a németek

Felmérést készítettek, amelyben a németeket a migránsokról kérdezték meg.

http://ujhazak.com