• 1 ℃ / 1 ℃

Nem sikerült a macedón kormánypártok és az ellenzék konzultációja a választásokról

Zsákutcába jutottak a macedón kormánypártok és az ellenzék uniós közvetítéssel megkezdett hét végi konzultációi az előre hozott választások időpontjának kiírásáról miután a legnagyobb ellenzéki párt nem egyezett bele, hogy az unió által javasolt és korábban már megbeszélt időpontban, április 24-én legyen a voksolás.

Nikola Gruevszki kormányfő pénteken nyújtotta be lemondását, Johannes Hahn uniós biztos pedig aznap kezdte meg tárgyalásait a négy legnagyobb párttal.

választás

A macedón sajtó beszámolói szerint a Zoran Zaev vezette baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) szerint nem lehet áprilisban szavazást tartani anélkül, hogy a tavaly nyáron uniós közvetítéssel megszületett megállapodásban foglaltakat ne tartanák be, azaz hogy a voksolás előtt ne aktualizálnák a választói névjegyzéket, és nem hajtanák végre a média reformját.

Ez utóbbira azért lenne szükség, mert az ellenzék szerint szinte a teljes macedón sajtó a kormánypárti, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) koalíció irányítása alatt áll.

Nikola Gruevszki miniszterelnök szerint viszont Zoran Zaev azért nem akar választásokat, mert attól fél, veszíteni fog.

Johannes Hahn szerint viszont a tárgyalásoknak még nincs vége, az Európai Unió macedóniai küldöttségének vezetésével folytatódhatnak a konzultációk. Az uniós biztos szombaton Twitter-oldalán azt írta: bárhogyan is döntenek végül a pártok, az EU minden támogatást megad ahhoz, hogy szabad és tiszta választásokat tartsanak Macedóniában.

A macedón belpolitikai válság már a 2014-es választások után elkezdődött, amikor az ellenzék csalással vádolta meg Nikola Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, amikor a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg az ellenzéki Zoran Zaevet.

Ezt követően az SDSM elnöke közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a VMRO-DPMNE párt az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.

Szkopjéban emiatt több tüntetést is szerveztek a kormány ellen, a válságot pedig csak uniós közvetítéssel lehetett megoldani. A megállapodás részeként a majdnem tíz éve hatalmon lévő Gruevszki lemondott, a választásokig pedig átmeneti kormány irányítja az országot.

MTI

Hozzászólások


Magyar rock-koncert Tenerifén

Magyar rock-koncert Tenerifén

Koroknai Árpi az Ómen zenekar és a P. box énekese Tenerifén nyaral családjával és egymás után két koncertet is ad a kint élő magyarok számára

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Bill Gates szerint az emberiségnek a lehető leghamarább fel kell készülnie egy világméretű járványra.

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

A német Telekom túllőtt a célon, új reklámjuk kiverte a biztosítékot az embereknél.

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Az olasz gyermekügyi biztos fájdalmas tapasztalatnak nevezte, amit átélt.

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Mintegy 160 ezer spanyol vonult az utcára a migránsok befogadását követelve.

Vérlázító dolgokat mondott egy amerikai imám az iszlám hitűek jogairól

Vérlázító dolgokat mondott egy amerikai imám az iszlám hitűek jogairól

Megdöbbentő dolgokat mondott az amerikai iszlám közösség papja a dzsihádról.


Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Meglehet, hogy ezek a legutolsó fotók a ZIL gyárüzemről.

Megalázta és az osztály szemetének nevezte a másodikost a tanítónő

Megalázta és az osztály szemetének nevezte a másodikost a tanítónő

Egy brassói tanítónő ellen vizsgálatot indítottak a román hatóságok egy hangfelvétel miatt.

A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A 12 kilométer hosszú Ramsko-tavat egykor mesterségesen elárasztották.

Kegyetlen: felfüggesztettet kapott a 6 éves kislányt megerőszakoló migráns 18+

Kegyetlen: felfüggesztettet kapott a 6 éves kislányt megerőszakoló migráns 18+

Egész Berlin felháborodott a migráns ítéletén, aki egy kislány megerőszakolásáért nem ítéltek börtönre.

http://ujhazak.com