Nem sikerült a román kormánypártnak a parlament napirendjére tűzni a kétfordulós polgármester-választás törvénytervezetét

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Nem sikerült a Romániában kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a képviselőház napirendjére tűznie szerdán a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló, az ellenzéki szociáldemokraták és az RMDSZ által kifogásolt törvénytervezetet.A PNL-kormánynak egyébként parlamenti támogatást nyújtó magyar érdekképviselet azért ellenzi a kisebb román pártok által is szorgalmazott módosítást, mert becslése szerint mintegy 20 százalékkal csökkenne a magyar polgármesterek száma Erdélyben, ha egy második fordulóban a román pártok ismét összefoghatnának az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.

    
A legnagyobb frakcióval rendelkező, de másfél hónapja ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) a szenátusban egymaga is meg tudta akadályozni a törvénytervezet megszavazását, de a végső döntést meghozó képviselőházban az RMDSZ-frakcióval együtt sincs többsége. A PNL-t vezető Ludovic Orban miniszterelnök számításai szerint a képviselőházban a kormánypárt rendelkezik a választási törvény módosításához szükséges többséggel, csak az a kérdés, hogy - a szociáldemokrata többségű házbizottság döntését felülbírálva - sikerül-e elérnie a tervezet napirendre tűzését.
    

Szerdán - a karácsonyi szünet előtti utolsó plenáris ülésen - kiélezett ügyrendi vitába torkollott a kormánypárt azon próbálkozása, hogy napirendre tűzzék a választójog módosítását, amit végül időhiány miatt elnapoltak. A kétfordulós rendszerhez visszatérést leghangosabban sürgető Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Népi Mozgalom Pártja (PMP) ezek után azt követelte Ludovic Orban kormányától, hogy - a parlamentet megkerülve - sürgősségi kormányrendelettel vagy úgynevezett kormányzati felelősségvállalással léptesse hatályba a jogszabályt. A két jobbközép párt képviselői kilátásba helyezték, hogy ellenkező esetben megvonják parlamenti támogatásukat a PNL kisebbségi kormányától.
    

A magyar érdekképviselet viszont a PNL-kormánynak nyújtott parlamenti támogatása feltételei között kikötötte, hogy a kormány nem módosíthatja a parlamentet megkerülve a választójogot. Az RMDSZ arra figyelmeztette a PNL-t, hogy megszavazza a kormány ellen beterjesztendő bizalmatlansági indítványt, ha - az RMDSZ-szel kötött megállapodását megsértve - a PNL kormányzati felelősségvállalással vagy sürgősségi rendelettel vezetné be a kétfordulós polgármester-választást.
    

A szociáldemokraták és az RMDSZ szavazatai - a két ház együttes ülésén - elegendőek lennének a kormány megbuktatásához.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com