Nem változtatott az alapkamaton, de rontotta az előrejelzést a cseh jegybank

Továbbra is történelmi mélyponton, 0,05 százalékon tartja az alapkamatot és folytatja beavatkozási politikáját a korona gyengítése érdekében a cseh jegybank, hogy az euró árfolyama 27 korona felett maradjon - közölte a banktanács csütörtöki ülése után Tomás Zimmermann, a jegybank szóvivője.

csA Cseh Nemzeti Bank ugyanakkor rontotta a cseh gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését az idei és a jövő évre.

Az alapkamatot két éve tartja ezen a szinten a cseh jegybank. A beavatkozásokat a korona erősödésének megakadályozására tavaly novemberben kezdte el a jegybank azzal a céllal, hogy Csehország elkerülje a deflációt. Az intézkedés hatásáról megoszlanak a szakértői vélemények, s az utóbbi hetekben éles viták folynak a témáról.

A jegybank a cseh gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a korábbi 2,9 százalékról 2,5 százalékra rontotta. A jövő évben a GDP 2,8 százalékos növekedésével számol a bank, a korábbi 3 százalékkal szemben - közölte Miroslav Singer, a jegybank kormányzója sajtótájékoztatón.

A banktanács ismét megerősítette, hogy a jegybank 2016 előtt nem változtat intervenciós politikáján - szögezte le Singer.

A jegybank arra számít, hogy 2016 tavaszára a csehországi infláció mértéke elérheti a kétszázalékos szintet. A korábbi becslések, prognózisok már 2015 második felében kétszázalékos inflációt jósoltak.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com