Német belügyminiszter: elismerés jár a terrorgyanús szír menekült elfogásában közreműködő szíreknek

Dicséret és elismerés jár minden Németországba menekülő embernek, akik segítik a biztonsági szervek munkáját, így az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett szíriai menekült elfogásában közreműködő szíriaiaknak is - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben.

A tárcavezető egy más ügyben tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a Lipcsében elfogott gyanúsított kézre kerítésében segédkező három szíriai férfinak is tisztelet és megbecsülés jár bátorságukért.
Az üggyel kapcsolatban megfogalmazott követelésekre reagálva aláhúzta, hogy ezek többsége már teljesült.

nemet-belugyminiszter-jol-halad-a-menekultvalsag-megoldasa_122154

Így például nincs szükség arra, hogy az elismerés jeleként gyorsított menekültügyi eljárásban és menekültstátusban részesüljön a három szíriai állampolgár, mert eljárásuk már régen lezárult és megkapták a menekült jogállást.

A biztonsági szervek munkájára, jogosítványaik bővítésére vonatkozó követelések is szinte mind teljesültek már; a menedékkérőktől vett ujjlenyomatokat mindig ellenőrzik a nemzetbiztonsági szolgálatok, és megteremtették a jogszabályi alapját annak, hogy a szolgálatok hozzáférjenek az új, központi menekültügyi adatbázishoz.

Az automatikus hozzáférés kialakításának technikai, informatikai háttérmunkálatait is megkezdték már - mondta a miniszter.

A pokolgépes merénylet előkészítésével gyanúsított Dzsaber al-Bakr ujjnyomatát is ellenőrizték, amikor tavaly februárban menedékkérőként megjelent Németországban, de nem voltak róla információk az adatbázisokban - mondta Thomas de Maiziere.

Egyelőre nem tudni, hogy Dzsaber al-Bakr mikor radikalizálódott - tette hozzá.

A miniszter elhárította a nyomozás állására irányuló kérdéseket, rámutatva, hogy az ügy a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészséghez tartozik. Így azt a sajtóértesülést sem kommentálta, hogy Dzsaber al-Bakr az idén hetekre, vagy akár hónapokra eltávozott Németországból, Törökországban és, meglehet, hogy volt Szíriában is, ahol kiképzést kaphatott pokolgépkészítésből az Iszlám Állam terrorszervezettől (IÁ).

Dzsaber al-Bakrt a rendőrség szombaton kora hajnalban megpróbálta őrizetbe venni egy chemnitzi lakótelepen, mert a hatóságok tudomására jutott, hogy robbantásos merényletet tervezhet. A gyanúsított a rajtaütés előtt elmenekült, Lipcsébe utazott, és okostelefonján egy szíriai menekülteknek létrehozott online platformon jelezte, hogy segítségre szorul, mert nincs szállása.

Egy szíriai menekültekből álló baráti társaság fogadta be. Vasárnap az egyik ismert közösségi portálon arab nyelven közzétett körözési felhívás alapján felismerték, és amikor este aludni indult, letámadták, megkötözték és értesítették a rendőrséget. Dzsaber al-Bakrt hétfő hajnalban őrizetbe vették.

MTI

Hozzászólások

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Reflexszerű reagálás a banki végrehajtásra.

No-go zónává tették migránsok a legnagyobb svéd plázát – videó

No-go zónává tették migránsok a legnagyobb svéd plázát – videó

Svédország egyik városában a migránsok elfoglaltak egy bevásárló központot.

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

Edward Snowdennek kampányol az Amnesty International!

Disznófejet tűztek egy épülő mecset ajtajára egy francia városban

Disznófejet tűztek egy épülő mecset ajtajára egy francia városban

Dijon mellett lévő kisvárosban valakiknek nem tetszett, hogy ott mecsetet akarnak építeni.

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Észak-Olaszország Udine városában rengeteg pakisztáni politikai menekült kuncsorog a jobb élet reményéért.

Szétrúgta anyját a gyerek, mert nem adta oda neki a mobilt – videó

Szétrúgta anyját a gyerek, mert nem adta oda neki a mobilt – videó

Egy agresszív kínai gyerek dührohamáról szóló videó terjedt el a neten.

Svéd nők egyre jobban félnek este kimenni az utcára

Svéd nők egyre jobban félnek este kimenni az utcára

Svédországban egyre több nő retteg attól, hogy kimenjen az utcára.

Veszélyben egész Európa! – egy tunéziai drogdíler vallomása

Veszélyben egész Európa! – egy tunéziai drogdíler vallomása

Hogy létezik, hogy egy menekült integrálódás helyett dzsihadistává radikalizálódik?

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

Kampányára mintegy 1,2 milliárd dollárt költött, amit elbukott és New York polgármestere is akar lenni.

Oszmán török birodalom utolsó szultáni címének örököse elhunyt

Oszmán török birodalom utolsó szultáni címének örököse elhunyt

Az Oszmán török uralkodóház feje, a szultáni cím örököse a napokban hunyt el.

http://ujhazak.com