A bajor CSU a török uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti

Manferd Weber, a párt elnökhelyettese, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője a ZDF német országos köztelevíziónak a vasárnapi szavazás után azt mondta, hogy az uniós állam- és kormányfők április végén tartandó találkozóján át kell értékelni az EU és Törökország kapcsolatát.

Mint mondta, komolyan meg kell vitatni azt az "élethazugságot", hogy Törökország az EU tagja lehet. A CSU szerint le kell állítani a csatlakozási tárgyalásokat és le kell venni a napirendről a török uniós tagság ügyét. A CSU testvérpártja, az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Elmar Brok EP-képviselő, a parlament külügyi bizottságának korábbi elnöke azt mondta, hogy nem szabad minden további nélkül megszakítani a csatlakozási folyamatot. Viszont ha Recep Tayyip Erdogan török államfő beváltja az urnazárás után tett ígéretét, miszerint első dolga lesz gondoskodni a halálbüntetés visszaállításáról, akkor valóban le kell állítani a tárgyalásokat - tette hozzá Elmar Brok a Die Welt című lapnak nyilatkozva.



A török uniós tagság ügyét kezdettől fogva támogató koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) igyekeznek nem összekapcsolni az EU-tagság és az alkotmánymódosító népszavazás kérdését. Martin Schulz pártelnök-kancellár csupán annyit közölt a szavazás után, hogy a szoros végeredmény azt jelzi, "Erdogan nem egyenlő Törökországgal", Németországnak pedig továbbra is tennie kell azért, hogy érvényesüljenek az emberi jogok és a demokratikus elvek Törökországban.



A Die Welt kormányzati forrásai szerint a berlini vezetésben már jó előre elhatározták, hogy akármi is lesz a népszavazás kimenetele, visszafogottan reagálnak, hogy ne váltsanak ki olyan heves, konfliktus felé mutató reakciókat Ankara részéről, amelyek a népszavazási kampányt jellemezték. Ezt alátámasztja Peter Altmaier kancelláriaminiszter vasárnap esti nyilatkozata, amely szerint a német szövetségi kormány majd csak a hivatalos végeredmények közzététele után vitatja meg a helyzetet. Egy szabad és demokratikus népszavazáson hozott döntést tiszteletben kell tartani, annak megítélése pedig a többi között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács jelentésétől függ, hogy valóban fair volt-e a referendum - mondta a CDU-s politikus az ARD köztelevíziónak.

A német sajtó első kommentárjai többnyire a szoros választási eredményre hívják fel a figyelmet. Például a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) kiemelte, hogy Erdogan, Binali Yildirim miniszterelnök és "a rezsim sajtója" a kampányban terroristának bélyegezte mindazokat, akik elutasítják az elnök hatalmát szélesítő alkotmánymódosítást. Így adódik a kérdés, vajon mennyire lehet stabil egy nép csaknem 49 százaléknyi "+terroristával+", az pedig a kampány és az eredmény alapján igen bizonytalan, hogy az államfő be tudja-e váltani azt az ígéretet, hogy az új alkotmány erősíti majd az ország stabilitását - írta a FAZ.

Az ugyancsak konzervatív Die Welt szerint Recep Tayyip Erdogan számára "ez a győzelem egy vereség". A választási kampány jellegzetességeit áttekintve hozzátették: felmerül a kérdés, vajon milyen eredményt hozott volna a szavazás, ha méltányos, fair választási kampány zajlott volna le és nem lett volna rendkívüli állapot. Erdogan "minden valószínűség szerint drámai vereséget szenvedett volna" - áll a Die Welt kommentárjában, amely szerint a szoros választási eredmény azt jelzi, hogy az államfő nem az a mindenki által dicsőített vezető, akinek népe szabad kezet ad mindenben, "és soha nem is lesz az".

A baloldali Frankfurter Rundschau Pirruszi győzelem című kommentárjában hangsúlyozta, hogy Törökország a népszavazás révén minden eddiginél megosztottabb lett, és ugyan a választási eredmény alapján Recep Tayyip Erdogannak úgy tűnhet, elérte "életcélját", mégis nagy kérdés, hogy mennyire erősödik meg a referendum által. Félő, hogy még inkább elnyomó politikát folytat majd és még több erőszakot provokál tevékenységével, ez pedig "méreg a gazdaságnak, amelynek stabilitás kell az égetően szükséges külföldi beruházásokhoz". Így a népszavazás pirruszi győzelemmel ér véget, amellyel "mindenki veszít: Erdogan, Törökország és a lakosság". Törökország 1987-ben nyújtott be tagfelvételi kérelmet az EU-hoz. A csatlakozási tárgyalások 2005-ben megkezdődtek. A 35 fejezetből eddig egyet sikerült lezárni.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com