A német belügyminiszter bírálja a civil szervezetek Földközi-tengeri tevékenységét

Thomas de Maiziere a Funke médiacsoport lapjaiban megjelent összeállításban kiemelte, hogy "nem teremt bizalmat" a civil szervezetek tevékenységével kapcsolatos aggályok sora.

Az olasz hatóságok vizsgálják azt a gyanút, hogy a civil szervezetek hajóin az elrejtőzés szándékával kikapacsolják az úgynevezett transzpondert, a hajó helyzetének megállapítására és mozgásának követésére szolgáló berendezést, ami "szigorúan tilos" - mondta a miniszter. Hozzátette: olasz kollégája, Marco Minniti arról is tájékoztatta, hogy civil szervezetek hajói behatolnak líbiai felségvizekre és a partok térségében felkapcsolják helyzetjelző lámpáikat, segítve ezzel az Észak-Afrikából az EU felé tartó embereket szállító csónakokat abban, hogy elérjék őket.

Az is tapasztalható, hogy a tengeri útnak nekivágó emberek száma bizonyos napokon különösen magas, ami arra utal, hogy "a háttérben embercsempész bandák állnak, és szervezetten szállítják az embereket". Mindez azt jelenti, hogy jelenleg kizárólag "egy bűnszervezet, az embercsempészek döntenek arról, hogy ki kelhet át Európába, a kiválasztás kritériuma pedig a menekült pénzügyi helyzete", ami a lehető legkevésbé humánus, emberséges megoldás - jelentette ki Thomas de Maiziere. Kiemelte: "nem tudjuk pontosan, hogy mennyi potenciális migráns tartózkodik Líbiában", és "azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyien vannak még úton Líbia felé". Az viszont biztos, hogy egyre többen vannak közöttük olyanok, akik nem a polgárháború sújtotta Szíriából vagy Irakból származnak.



Helyettük afrikaiak, elsősorban nyugat-afrikaiak próbálkoznak az átkeléssel, akik gazdasági okok miatt akarnak eljutni Európába. "A védelemre szoruló emberekkel szemben esetükben részünkről és a többi (európai uniós) tagország részéről sincsen hajlandóság a befogadásra" - mondta a német belügyminiszter. A többi között a Berliner Morgenpost című lapban közölt összeállítás szerint a térségben tevékenykedő civil szervezetek visszautasították a bírálatokat. "Mindig megpróbálnak valamit a nyakunkba akasztani, de a mai napig egyetlen bizonyítékot sem mutattak be" - mondta a Sea-Watch nevű német egyesület szóvivője, Ruben Neugebauer. Hozzátette, hogy nem kapcsolnak ki célzottan, szándékosan transzpondereket, éjszaka pedig az ütközések elkerüléséért kötelező keresőfény felkapcsolásával közlekedni.

A Berliner Morgenpost az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai alapján azt írta, hogy az idén hétfőig, július 17-ig 110 374 menedékkérő érkezett az EU-ba a Földközi-tengeren keresztül. Csaknem 85 százalékuk, 93 213 ember Olaszországban ért partot, 10 250 pedig Görögországban, és 6524 Spanyolországban. További 2360 ember a tengerbe veszett vagy eltűntek nyilvántartásában szerepel.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com