Brüsszel: minden eddiginél több illegális határátlépés történt idén

Az idén több ember lépett be az Európai Unióba illegálisan, mint bármikor korábban az unió történetében, november végéig 1,28 millió illegális határátlépést regisztráltak - írta az Európai Bizottság a külső határok védelmének megerősítéséről szóló javaslatában, amelyről hétfőn a Die Welt című német lap számolt be az online kiadásában.

A még nem nyilvános bizottsági közleményben a brüsszeli testület szakértői a nagyságrend érzékeltetésére kiemelték, hogy míg az idén 11 hónap alatt 1,28 millió illegális határátlépést regisztráltak, 2009-től 2014-ig összesen 813 ezret.

die welt

A kedden bemutatandó dokumentumban megállapították, hogy az uniós külső határok biztosításának eddigi gyakorlata "teljes mértékben alkalmatlan a határok hatékony és integrált biztosítására", hiszen harmadik országok állampolgárai jogcím nélkül beléphettek az EU területére, és folytathatták útjukat anélkül, hogy a hatóságok megállapították volna személyazonosságukat és végrehajtották volna biztonsági ellenőrzésüket.

Ez a fejlemény megkérdőjelezi a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet fenntarthatóságát, ezért intézkedések egész sorát kell megtenni. A schengeni övezetbe belépő uniós állampolgárokat a jövőben alaposan ellenőrizni kell, az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) továbbfejlesztésével pedig ki kell építeni egy önálló európai határőrizeti szervezetet.

Létszámát a jelenlegi 400-ról 1000-re kell emelni, a tagállamoknak pedig legalább 1500 határőrizeti szakembert kell az új szervezet rendelkezésére bocsátaniuk, amikor valamely tagállam támogatásra szorul - olvasható a javaslatban.

A bizottság elképzelése szerint a Frontex akkor is átvehetné egy-egy határszakasz védelmét, ha az érintett tagállam ezt ellenzi - írta a Die Welt.

A javaslatról számos európai lap beszámolt, valamennyi kiemelte, hogy a Frontex felhatalmazása a határvédelmi feladatok átvételére az érintett ország beleegyezése nélkül a tagállami szuverenitás szűkítését jelenti.

A bizottság a német és a francia kormány támogatásával készítette el a javaslatot, amellyel kapcsolatban Thomas de Maiziere német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban rámutatott: a schengeni határőrizeti kódex előírásai szerint a belső határ valamely szakasza ellenőrzésének visszaállításáról a tagállamok többségi döntéssel - vagyis akár az adott ország beleegyezése nélkül - határozhatnak. Hozzátette, hogy egy hasonló megoldással lehetne felhatalmazni a Frontexet a külső határ valamely szakasza védelmének átvételére.

MTI

Hozzászólások


Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

A német pártok a migránsok kitoloncolásának szigorítását tervezik, többek között a hazaküldöttektől mindent pénzbeli segélyt megvonnának.

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Németországban a napokban tárgyalják a migránspolitika aktuális kérdését, miszerint leállítsák-e az afgánok deportálását.

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Német hatóságok szerint az országban nem működik a jogállamiság, mert az illegális bevándorlók azt kijátsszák.

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

A német hatóságok gyanúja szerint merényletet tervezhetett, és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagja lehet az a szíriai férfi, akit szerdán késő este őrizetbe vettek Berlinben - jelentette...

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

A német kormány megítélése szerint a legnagyobb mértékben riasztó, hogy a sajtó és a vélemény szabadságát újra és újra korlátozzák Törökországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán Berlin...

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" pere

Németországban több mint két évvel az úgynevezett wuppertali saría rendőrség ügyének 2014-es kirobbanása után novemberben lefolytathatják az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" perét. Keddi lapjele...


A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

Németországban újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt a többi között keményebb fellépést szorgalmaz az irataikat szándékosan megsemmisítő menedékkérőkke...

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. A helyi rendőrség vasárnapi közleménye alapján az ügynek valószínűleg nincs politikai vonatkozása. ...

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. Az összecsapás háttere ismeretlen - jelentette vasárnap a Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálat...

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett egy németországi gyilkosság elkövetőjeként

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett egy németországi gyilkosság elkövetőjeként

Az Iszlám állam (IÁ) nevű terrorszervezet vasárnapra virradó éjjel jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság elkövetőjeként. A terrorszervezet szócsövének szá...

http://ujhazak.com