Der Spiegel: békülésre készül Angela Merkel és Horst Seehofer pártja

Németországban a menekültügy körüli viták lezárására készül az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Horst Seehofer tartományi miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió (CSU) - írta hétvégi számában a Der Spiegel.

A német hírmagazin szerint Angela Merkel valószínűleg nem látogat el a CSU novemberi müncheni kongresszusára, Horst Seehofer pedig nem vesz részt a CDU decemberi esseni tanácskozásán.

Merkel2

A pártelnökök az ötvenes évek óta rendszeresen részt vesznek a testvérpárt kongresszusán, csak néhányszor maradt el a vizit, így a testvérpárt vezetőjének távolléte Münchenben, illetve Essenben első pillantásra szakításnak tűnik. Valójában azonban a szövetségi kormány Angela Merkel politikájaként számon tartott menekültügyi irányvonalával szembeni CSU-s tiltakozás utolsó jeléről lehet szó a Der Spiegel szerint.

A hetilap kiemelte: Horst Seehofer nehéz helyzetben van, mert ő keltett hangulatot pártjában a Merkel-féle menekültpolitika ellen, és tudja, hogy nem lehet egyik napról a másikra lecsendesíteni a kedélyeket, ráadásul Angela Merkel továbbra sem enged a CSU legfőbb követelésének, annak, hogy korlátozzák évi 200 ezer főben a befogadható menekültek számát.

A kompromisszum kidolgozásához több időre van szükség - húzta alá Horst Seehofer a napokban a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra felkészülést irányító szűk körű CSU-s testület ülésén, amelyen a Der Spiegel beszámolója szerint világossá vált, hogy az országba érkező menedékkérők számának csökkenése ellenére a párt bázisában továbbra is erős az elégedetlenség a kancellárral szemben.

Ezért a pártelnök szerint nem lenne jó ötlet meghívni Angela Merkelt a kongresszusra, mert azon - a CDU kongresszusával ellentétben - nemcsak párttisztséget betöltő küldöttek vesznek részt, hanem egyszerű párttagok is, akiktől nem várható taktikus, fegyelmezett viselkedés. Így előfordulhat, hogy kifütyülik a kancellárt, vagy - ami még rosszabb lenne - gúnyos nevetéssel reagálnának, amikor Horst Seehofer sikerként ünnepeli a menekültügyben formálódó "puha" kompromisszumot.

Azonban a látogatás elmaradása nem azt jelenti, hogy Angela Merkel ne számíthatna a CSU támogatására a 2017-es választási kampányban - írta a Der Spiegel. Értesülése szerint a két pártelnök már meg is beszélte, hogy miként lehet lezárni az utóbbi hónapok vitáit. A tervek szerint 2017 elején a két párt vezetősége közös tanácskozást tart majd Münchenben, amelyen a testvérpártokat összekötő ügyeket állítják a középpontba.

Egy ilyen "csúcstalálkozó" a választási év elején pedig "nem más lenne, mint egy koronázási mise Merkelnek" - írta a Der Spiegel, kiemelve, hogy a CSU mérsékelt politikusait hetek óta idegesíti, hogy Horst Seehofer nem kötelezi el magát nyilvánosan amellett, hogy Angela Merkel a pártszövetség közös kancellárjelöltje.

E politikusok közé tartozik Manfred Weber, a CSU alelnöke, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, aki a Der Spiegelnek elmondta, hogy a migrációs politikában a CDU és a CSU álláspontja 95 százalékban egyezik, az egyetlen vitatott ügy a 200 ezer fős felső határ ügye, amelyről nem érdemes hónapokig vitázni.

Szerinte másként kell kezelni a helyzetet; a CDU és a CSU "együtt jó választ adott a menekültkérdésre", Angela Merkel megmutatta, hogy Németország segíteni akar, míg Horst Seehofer arra mutatott rá, hogy megóvja a jogot és a rendet, és ha ezt a két elemet "nem egymással szemben, hanem egymás mellett jelenítjük meg, akkor jó eséllyel indulunk a választási küzdelemben".

Manfred Weber kiemelte, hogy "Angela Merkel a jelöltünk, ehhez nem férhet kétség". Ezt mihamarabb ki kell mondania "neki is és nekünk is" - tette hozzá, utalva arra, hogy Merkel még nem közölte, hogy kíván-e indulni negyedszer is a kancellári tisztségért.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com