Elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája

Elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, a szerdán Berlinben bemutatott tervek szerint Németország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a globális biztonságpolitikai folyamatok alakításában.

Ursula von der Leyen védelmi miniszter a Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr (a német hadsereg) jövőjéről 2016 című dokumentum bemutatóján kiemelte: azért kellett újragondolni a stratégiát, mert a válságok soha nem tapasztalt "sűrűsége és párhuzamossága" jellemzi a nemzetközi viszonyokat, és "Németország is megváltozott".

German Chancellor Merkel gives a statement in Berlin

Németország nem akarja valódi méreténél, jelentőségénél "kisebbnek mutatni magát, de nagyobbnak sem", és ugyan készen áll a "vezetésre", de soha nem egyedül, hanem "középről", szövetségeseivel együtt és történelmi tapasztalatainak figyelembe vételével - húzta alá a miniszter.

Elmondta, hogy 15 év alatt 130 milliárd eurós fejlesztést hajtanak végre a hadseregnél, és a katonai pályát megnyitják a nem német uniós állampolgárok előtt.

A Bundeswehr belföldi bevetésének vitatott kérdéséről azt mondta, hogy a dokumentumban rögzítették, hogy megfelel az alaptörvény előírásainak, ha súlyos terrorveszély esetén mozgósítják a hadsereget a belbiztonsági hatóságok munkájának támogatására.

A menekültválságról szólva hangsúlyozta, hogy a bevándorlás "nyereség és esély" Németországnak, és az ország nyitott a szabályoknak és kereteknek megfelelő bevándorlás előtt.

Az "ellenőrizetlen és irreguláris migráció" viszont biztonságpolitikai kihívás és "semmi köze a menedékjoghoz", mert nem a rászorulók védelmét, hanem a "legerősebbek túlélését" jelenti.

A miniszter hozzátette, hogy a Földközi-tenger egészére ki kell terjeszteni azt az alapelvet, hogy következetesen fel kell lépni az embercsempészek ellen, és folytatni kell a hajótöröttek mentését.

Továbbá a "túlsó parton", Észak-Afrikában fekvő országokkal megállapodásokat kell kötni, amelyek révén helyben állapítják meg, hogy ki juthat el menekültként legálisan az EU-ba. Azonban ennél is fontosabb az afrikai országok támogatása, hogy "az emberek ott tudjanak maradni" és legyenek kilátásaik a boldogulásra - mondta Ursula von der Leyen.

A Brexitről - Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszüntetéséről - kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az EU Nagy-Britannia nélkül sokkal jobban haladhat előre a közös kül- és védelmi politika területén. A britek ugyanis "mindent megakadályoztak, amire rá volt írva, hogy európai", így például még egy mobil kórházat üzemeltető közös egészségügyi egységet sem sikerült felállítani az ebolajárvány idején.

A mindenkori német kormány biztonságpolitikájának fő vonalait lefektető Fehér könyv első kiadása 1969-ben készült, az anyagot legutóbb 2006-ban frissítették.

Az új stratégia szerint továbbra is alapvető államérdek a szövetségi rendszerek fenntartása, ezért tovább kell mélyíteni az uniós integrációt és erősíteni a transzatlanti partnerséget, és Németországnak az EU-ba és a NATO-ba beágyazva, illetve az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatban kell kifejtenie a globális rend fenntartását célzó erőfeszítéseit.

A legfőbb német érdek az állampolgárok és az ország szuverenitásának és területi épségének védelme, illetve a szövetségesek védelme mellett a kereskedelem és az információk áramlásának szabadsága, és az energia- és nyersanyagellátás biztonsága.

A legnagyobb kihívások közé tartozik a "transznacionális" terrorizmus és az informatikai támadások megszaporodása, a "hibrid háború" megjelenése, a globális éghajlatváltozás, az "ellenőrizetlen és irreguláris migráció" és a járványok kialakulása.

A dokumentumban kiemelt helyen - a Németország biztonságpolitikai környezete című fejezetben - szerepel, hogy Oroszország az ukrajnai Krím félsziget bekebelezésével és a kelet-ukrajnai válsággócban folytatott tevékenységével "nyíltan megkérdőjelezte" a második világháború után kialakított rendet, aminek "mélyreható következményei" vannak Európa, és ezzel Németország biztonságára nézve is.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com