Ferenc pápa kapja jövőre a Károly-díjat

Ferenc pápa kapja jövőre a Károly-díjat, a rangos nemzetközi elismerést az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásáért ítélték oda a római katolikus egyházfőnek - jelentette be szerdán a díj alapítója, Aachen városa.

Az elismerés odaítéléséről döntő bizottság indoklásában kiemelte, hogy az utóbbi hét évben bekövetkezett válságok, nehézségek és csapások "háttérbe szorították az integrációs folyamat vívmányait", ami "drámai bizalomvesztésre" vezetett, Ferenc pápa viszont a "remény és bátorítás" üzenetét helyezi szembe ezzel a folyamattal.

papa_ferenc_0513

Üzenete felrázza Európát, rámutat, hogy "eljött az idő a szakításra az ijedt és magába forduló Európa gondolatával", és egy olyan Európa felépítésére, amely nemcsak a gazdaságról szól, hanem az emberről is, és védi és oltalmazza az emberi méltóságot - idézték Ferenc pápa 2014 novemberében az Európai Parlamentben elmondott beszédét.

A római katolikus egyházfő kiáll az "európai értékközösség, az emberségesség, az erőforrások védelme és a kultúrák és vallások közötti párbeszéd" mellett - tették hozzá.

Ferenc pápa "kiemelkedő erkölcsi tekintély" és a "lelkiismeret hangja", amely arra figyelmeztet, hogy az embert kell a középpontba állítani - emelte ki Marcel Philipp aacheni főpolgármester.

A díjat a hagyományoktól eltérően nem Aachenben adják majd át Krisztus mennybemenetelének napján (a húsvét vasárnap utáni 40. napon, Áldozócsütörtökön), hanem Rómában, egy egyelőre még nem kijelölt időpontban.

A Nagy Károly frank császárról (747-814) elnevezett nemzetközi díjat az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerző személynek vagy intézménynek ítélik oda 1950 óta minden évben. Az idén Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kapta az elismerést. A korábbi kitüntetettek között van például Václav Havel néhai cseh államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök, illetve Horn Gyula külügyminiszter, későbbi kormányfő (1990) és Konrád György író (2001).

Ferenc pápa a harmadik római katolikus egyházi személy, aki megkapja a díjat; 1989-ben a taizéi közösség alapítóját, Roger testvért tüntették ki az elismeréssel, 2004-ben pedig rendkívüli Károly-díjat adományoztak II. János Pál pápának.

MTI

Hozzászólások


Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

A hős lengyel kamionsofőr a berlini merényletkor sok ember életét mentette meg!

A hős lengyel kamionsofőr a berlini merényletkor sok ember életét mentette meg!

Lukasz Urban a lengyel kamionsofőr még hőstettekor is sokat szenvedett!

Ezzel a szerencsétlennel tévesztették össze a berlini merénylőt!

Ezzel a szerencsétlennel tévesztették össze a berlini merénylőt!

A tévesen letartóztatott migráns megszólalt, nyelvészeknek is feladatot adó dialektussal!

Arctalan imám segíthette Anis Amrit a berlini terrorig!

Arctalan imám segíthette Anis Amrit a berlini terrorig!

Az iszlám prédikátor Németországban él, aki nem vállalja fel arcát.

Kölnben a hívek, csak szigorú biztonsági intézkedés után mehettek be az éjféli misére!

Kölnben a hívek, csak szigorú biztonsági intézkedés után mehettek be az éjféli misére!

Senki nem gondolta volna, hogy valaha ez megtörténik!

Megszűnt a biztonság, bárhol elkövethetnek merényleteket!

Megszűnt a biztonság, bárhol elkövethetnek merényleteket!

Európa hiába van készenlétben, még sincs tökéletes biztonság.


Nincs jövő a gyermekeknek Németországban! – berlini terror

Nincs jövő a gyermekeknek Németországban! – berlini terror

Német állampolgárok neki mentek Angela Merkelnek, mert az országban nem látják gyermekeik jövőjét!

Pakisztáni lehetett a berlini terrortámadás elkövetője

Pakisztáni lehetett a berlini terrortámadás elkövetője

Angela Merkel közösségi oldala gyászba borult.

Migráns bűnözés növekedésétől félnek a németek a legjobban

Migráns bűnözés növekedésétől félnek a németek a legjobban

Felmérést készített a német társadalomban a migránskérdésről és a menekültekről a ZDF televízió megbízásából.

Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Közel egy év telt el, azóta, hogy Kölnben nőkkel erőszakoskodtak a migránsok. – most újabb felvétel került elő, amit eddig még nem láthattunk

http://ujhazak.com