Megélhetési bevándorlás - Csökken a Németországba érkező koszovóiak száma a meredek emelkedés után

Németországban az utóbbi hetekben tapasztalt meredek emelkedés után csökkenésnek indult a menedékjog megszerzésének céljával érkező koszovói állampolgárok száma - mondta szerdán Berlinben a német bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője.

bbbbManfred Schmidt elmondta, hogy míg február elején naponta átlagosan 1400 koszovói állampolgárt regisztráltak, jelenleg kevesebb mint kétszázan érkeznek naponta. Úgy tűnik, hogy a hullám feltartóztatására tett intézkedések hatásosak - tette hozzá.

A hivatal február közepe óta elsőbbséggel kezeli a koszovói állampolgárok menedékjog iránti kérelmeit, és csaknem valamennyit elutasítja, arra hivatkozva, hogy a kérelmezőt nem éri politikai üldöztetés hazájában. A szerb-magyar határon 20 német rendőr segíti a helyi hatóságok munkáját, és a berlini vezetés arra is törekedik, hogy Koszovóban minél szélesebb körben ismertté váljon, hogy az ország állampolgárainak igen csekély esélyük van a menedékjog megszerzésére Németországban.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn Berlinben Hashim Thaci koszovói külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a helyzet kezeléséhez az első lépés "az igazság kimondása", vagyis annak tudatosítása, hogy akit nem ér politikai üldöztetés, az nem kaphat menedékjogot az EU-ban.

A BAMF legutóbbi, januári adatai szerint egy hónap alatt 3630 koszovói állampolgár kért menedékjogot az országban, ami csaknem a kétszerese a decemberi 1956-nak. Ugyanakkor január elejétől február közepéig további mintegy 18 ezerrel emelkedett mindazok száma, akik már Németországban tartózkodnak, és menekültügyi ellátást kapnak, de még nem adták be a hivatalhoz a menedékjog iránti kérvényt.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com