Meghalt a berlini fal megnyitását bejelentő egykori NDK-s pártfunkcionárius

Életének 86. évében meghalt Günter Schabowski egykori NDK-s pártfunkcionárius - közölte vasárnap az elhunyt özvegye. Günter Schabowski tartotta a berlini fal ledöntésének közvetlen előzményeként számon tartott sajtótájékoztatót.

Az újságíró-politikus volt az egykori NDK-s állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) vezetése azon igen kevés tagjainak egyike, akik 1989-ben reformokat szorgalmaztak, és a rendszerváltás után elismerték a pártállami rendszer bűneit.

ndk

Günter Schabowski azonban nem ettől vált világhírűvé, hanem attól, hogy az NSZEP Központi Bizottságának (KB) tájékoztatáspolitikai titkáraként ő tartotta 1989. november 9-én este az NDK fővárosából, Kelet-Berlinből a televízióban és a rádióban élő adásában közvetített sajtótájékoztatót, amelynek témája a külföldre utazást és kivándorlást szabályozó előírások lazítása volt.

A KB-titkár a nemzetközi sajtóértekezletén bejelentette, hogy megnyitják a határokat, a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőhelyeket is. Az intézkedést csak másnaptól és rendőri engedélyhez kötve tervezték bevezetni, de egy olasz újságíró kérdésére figyelmetlenségből azt válaszolta, hogy az azonnal hatályos.

Günter Schabowski bejelentésének hatására kelet-berliniek tízezrei özönlöttek a határátkelőkhöz, hogy átjussanak Nyugat-Berlinbe. Az NDK-s határőrök tanácstalanok voltak, mert semmilyen utasítást nem kaptak, végül aztán nem sokkal éjfél előtt a tömeg nyomására a Bornholmer Strassén megnyílt az első átkelő, és ez végérvényesen elvezetett a berlini fal leomlásához, egy évvel később pedig Németország újraegyesítéséhez.

Günter Schabowskit 1990-ben KB-tagsága miatt kizárták az NSZEP utódpártjából, a Demokratikus Szocializmus Pártjából (DSZP).

A berlini tartományi bíróság 1997-ben több egykori pártfunkcionáriussal együtt bűnösnek mondta ki emberölésben és három év szabadságvesztésre ítélte a berlini falnál érvényben volt tűzparancs miatt. Günter Schabowski elismerte erkölcsi felelősségét és letöltötte büntetését.

Günter Schabowski a rendszerváltás után újságíróként dolgozott.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com