Párizsi vérengzés - Német államfő: a demokrácia erősebb a terrornál

A szabadság elleni támadás volt a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztőségben történt vérengzés, a szabadság híveit azonban nem lehet legyűrni, mert a demokrácia erősebb a terrornál - jelentette ki a német államfő pénteken Berlinben.

Joachim Gauck rendkívüli nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a terrortámadás a franciák és az európaiak szabadsága, és a nyílt társadalom ellen irányult.

-

A támadás "megrendített minket, de nem rendítette meg a meggyőződésünket, és nem fogjuk korlátozni a szabadságunkat, hanem élünk vele és megvédjük" - tette hozzá a német szövetségi elnök, kiemelve, hogy a demokrácia "életerejét" a szólás és a sajtó szabadsága adja.

A gyűlölet nem osztja meg a demokrácia híveit, "közösségünk nagy és erős, és nem engedi meg, hogy felaprózzák és meggyengítsék szélsőségesek, akármilyen irányultságúak is" - szögezte le Joachim Gauck.

A demokratáknak nem a származás vagy a vallás számít, hanem az alkotmány, a jogállamiság és az emberiesség iránti közös elkötelezettség. "Nem vagyunk védtelenek és tehetetlenek, elkötelezett polgárainkkal, intézményeinkkel és törvényeinkkel szembeszállunk a fanatizmussal és az erőszakkal" - mondta a német államfő.

Hozzátette, hogy a németek szolidaritást vállalnak a Charlie Hedbo munkatársaival és az áldozatok hozzátartozóival. Most "mindannyian Charlie vagyunk" - zárta beszédét Joachim Gauck, utalva a szolidaritást kifejező francia "Je suis Charlie" (Charlie vagyok) jelszóra.

Pénteken vezető német keresztény, zsidó és muzulmán társadalmi szervezetek képviselői közösen ítélték el a párizsi mészárlást. Az "Isten nevében nem szabad gyilkolni!" címmel a legnagyobb példányszámú napilapban, a Bildben közölt kiáltványban hangsúlyozzák, hogy "a Biblia, a Tóra és a Korán nem a gyűlölet, hanem a szeretet könyve".

A vérengzés "támadás a gondolat és a hit szabadsága és közös értékeink, a tolerancia és a felebaráti szeretet ellen" - tették hozzá.

"Nem engedjük, hogy a fanatizmus, a terror és az erőszak lerombolja közös értékeinket" - emelték ki a kiáltványban, amelyet többek között Alois Glück, a német katolikusok központi tanácsának (ZdK) elnöke, Charlotte Knobloch, a müncheni és felső-bajorországi izraelita kultuszközösség (IKG) elnöke és Aiman Mazyek, a németországi muzulmánok központi tanácsának (ZMD) elnöke írt alá.

Felszólították a vallási közösségek tagjait, hogy pénteken a mecsetekben, szombaton a zsinagógákban, vasárnap a keresztény templomokban imádkozzanak a párizsi mészárlás áldozataiért, a vallások és emberek közti megértésért, a békéért és a szabadságért.

A szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter egy tömegdemonstráció megszervezésére kérte fel a parlamenti (Bundestag) pártokat és a Bundestagból 2013-ban kiesett liberális FDP-t.

A Spiegel Online hírportál pénteki beszámolója szerint Gabriel levélben fordult a pártelnökökhöz, kifejtve, hogy a politikai erőknek felhívást kellene intézniük a vallási közösségekhez, szakszervezetekhez, gazdasági érdekképviseletekhez és civil szervezetekhez arról, hogy a párizsi terrortámadás miatt demonstrálni kell az összetartást és a kiállást a szabadság és a békés együttélés mellett.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke pénteken közölte, hogy a CDU/CSU pártszövetség hétfőn válaszol a koalíciós partner felvetésére.

Terroristák menekülési útvonala. Profi módon! Megvezetve a hatóságokat! Terroristák menekülési útvonala. Profi módon! Megvezetve a hatóságokat!

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com