Ukrán válság - Az irakihoz hasonló segítséget vár az ukrán külügyminiszter a Nyugattól

A Nyugatnak ahhoz hasonló módon kellene támogatnia Ukrajnát, ahogyan az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia ellen harcoló iraki erőket segíti - mondta az ukrán külügyminiszter egy csütörtöki német lapinterjúban.

kePavlo Klimkin az Express című kölni lapnak adott interjúban kiemelte, hogy következetes lépés lenne a Nyugat részéről, ha "technikai és katonai támogatást nyújtana Ukrajnának a terrorizmus elleni harchoz, hasonlóan ahhoz, ami Irak esetében jelenleg történik", mert az ukránok küzdelme "az Európai Unió elemi érdeke".

Ukrajnának emellett az "európai reformok" végrehajtásához is segítségre van szüksége - tette hozzá Pavlo Klimkin, aki szerint egy gazdasági és politikai támogatási programot, "ukrán Marshall-tervet" kellene összeállítani, a program vezetést pedig Németországnak kellene vállalnia.

Az előző hét végén Berlinben tartott ukrán-orosz-német-francia külügyminiszteri megbeszéléssel kapcsolatban azt mondta, hogy kedvező fejlemény a tárgyalások elindulása, de fegyverszüneti megállapodás csak akkor jöhet létre, ha teljesül három feltétel. Az első az ukrán-orosz határ biztonságának és ellenőrzésének helyreállítása, a második pedig az, hogy az EBESZ felügyeli a megállapodás betartását mindenhol, beleértve a határ térségét. A harmadik feltétel az oroszpárti szakadárok fogságába esett ukránok szabadon bocsátása - mondta Pavlo Klimkin.

Hangsúlyozta, hogy "a szankciók egyedül nem állítják meg" Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és nemzetközi összefogás nélkül Európa nemigen tudja feltartóztatni a "moszkvai agressziót".

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com