Nyalóka esett az égből

Izrael szórta tele, a ramadán első napján, Nabluszt és Ramallahot az édességgel, aminek az üzenete egyértelműen a terrorszervezetnek nyilvánított Hamasz ellen szólt.nyalókaDöbbenten nézték Nablusz és Ramallah lakói tegnap, hogy az égből nyalókák potyognak – írta a Na’an palesztin hírügynökség. Az édesség nem a megkésett télapó ajándéka volt, hanem az Izraelieké, akik a nyalóka szárára erősítettek egy-egy cetlit.

A két nagyváros a következő üzenetet kapta:
„Ramadan Karim, Áldott ramadánt... itt egy kis édesség, miután a Hamasz megkeserítette az életet Ciszjordániában.”

A két nagyváros lakóit azonban nem lehet némi nyalókával átverni, mert azonnal rájöttek, hogy Izrael a Hamasz ellen akarja fordítani őket. A helyiek közül többen is azt nyilatkozták, hogy pszichológiai hadviselésnek tekintik az ajándékot, amiből többet is kaptak az elmúlt napokban.

Csütörtökön például Nabluszban gyufásdobozokat szórtak szét az utcán az izraeli katonák, amiken az állt, hogy „Vigyázzatok! A Hamasz lángra lobbantja Ciszjordániát”.

Az elmúlt pár hétben, amióta a három tinédzsert elrabolták, jelentősen megnőtt az izraeli katonai jelenlét Ciszjordániában. A fiatalok utáni hajszában eddig 1350 rajtaütés során, 600 embert vettek őrizetbe, hét palesztin civil meghalt, a sebesültek száma pedig eléri a 130-at. Izrael továbbra is úgy véli, hogy a Hamasz áll az emberrablás mögött.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com