Obama elnök: Hillary tisztában van vele, mekkora a tét

Hillary Clinton tisztában van vele, mekkora a tétje a mostani elnökválasztásnak - hangsúlyozta az amerikai elnök a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvencióján elmondott beszédében helyi idő szerint szerdán.

Barack Obama beszédét nagy várakozás előzte meg, és amikor az elnök megjelent a konvenciónak helyet adó sportarénában, az emberek - a felfokozott várakozásnak köszönhetően is - üdvrivalgásban törtek ki, és azt skandálták: "igen, megcsinálhatjuk!" (Yes, we can!). Ez volt a jelenlegi elnök nyolc évvel ezelőtti kampányának jelszava.

Barack Obama, Hillary Rodham Clinton

Mielőtt azonban Obama megjelent volna a színen, még bemutattak egy párperces filmet róla és elnöksége esztendeiről, sikeresnek ítélt politikai döntéseiről. A sportcsarnokban olyan volt a hangulat, mintha nem is Hillary Clinton, hanem Barack Obama volna az elnökjelölt.

Az elnök - az előrejelzéseknek megfelelően - a vezetése alatt eltelt nyolc évet elemezte, felidézte a jónak tartott döntéseket, hogy aztán amellett érvelhessen, hogy ennek a nyolc évnek a politikáját érdemes folytatni, vagyis pártja jelöltjét, Hillary Clintont kell megválasztani elnöknek.

A helyi idő szerint kedden tartott szavazáson Clinton megszerezte a demokrata pártküldöttek voksainak többségét, így immár hivatalos, hogy a 68 éves egykori first lady, New York-i szenátor és külügyminiszter a Demokrata Párt jelöltje a november 8-án tartandó amerikai elnökválasztáson, egyben az első női elnökjelölt az Egyesült Államok történetében.

Beszédében Obama hosszasan támadta Clinton republikánus vetélytársát, Donald Trumpot. Fenyegetőnek nevezte Trump esetleges elnökké választását, úgy fogalmazva, hogy a republikánus elnökjelölt álláspontjai nem is csak a politikai spektrum másik oldalán helyezkednek el, hanem egyenesen egy egészen külön spektrumon találhatók.

"Ez a választás nemcsak pártok vagy politikák közötti választás lesz, hanem döntés arról, hogy milyenek vagyunk mi, és hogy továbbra is hűek akarunk-e maradni a nagy amerikai hagyományokhoz" - fogalmazott az elnök.

Megismételte, hogy Trump Clevelandben megfogalmazott mondandója Amerikáról "pesszimista vízió egy olyan országról, ahol egymás ellen fordulunk". Donald Trump "arra játszik, hogy ha elég sok embert rémít meg, akkor elég szavazata lesz ahhoz, hogy megnyerje ezt a választást" - mondta.

"De - tette hozzá - "ez egy újabb fogadás, amelyet Donald Trump el fog veszíteni". Az elnök ezután azt fejtegette, hogy Trump nem sokra tartja az amerikaiakat, akik pedig egyáltalán nem törékenyek és félősek, és erejüket nem abból nyerik, hogy jön egy önjelölt megmentő, aki megígéri, hogy majd ő egyedül rendet tesz.

Kitért Donald Trump ellentmondásosnak tartott külpolitikai állásfoglalásaira is. "Összemelegszik Putyinnal, dicséri Szaddám Huszeint, és azt mondja a NATO-szövetségeseknek, akik 2001. szeptember 11-e után mellettünk álltak, hogy többet kell fizetniük, ha azt akarják, hogy megvédjük őket. Nos, Amerika ígéretei nem járnak árcédulával. Mi betartjuk a kötelezettségeinket" - fogalmazott Obama.

Az elnök hosszasan méltatta Hillary Clintont. Mint fogalmazott: "Soha nem volt még olyan férfi vagy nő, sem én, sem Bill, aki Hillary Clintonnál alkalmasabb lett volna arra, hogy az Egyesült Államok elnökeként szolgáljon".

Obama emlékeztette a jelenlévőket, hogy külügyminiszterként Hillary Clinton milyen határozottan és keményen kiállt az al-Kaida terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden elleni akció folytatása mellett, milyen mértékben vett részt az Ovális Irodában hozott politikai döntések meghozatalában és hogy mennyire kitartó politikus.

Az elnök beszédében visszatért nyolc évvel ezelőtti jelszavainak egyikéhez: "a vakmerő reményekhez", s azt mondta: Amerika kikövetelte magának ezt a reményt az elmúlt nyolc évben, s ő most készen áll arra, hogy a stafétabotot továbbadja, ő pedig magánemberként tegye tovább a dolgát. Majd így szólt: "Kérek mindenkit, hogy csatlakozzék hozzám a cinizmus és a félelem elutasításában, hozzuk ki magunkból azt, ami a legjobb, válasszuk meg Hillary Clintont az Egyesült Államok következő elnökének, és mutassuk meg a világnak, hogy még mindig hiszünk e nagyszerű nemzet ígéretében".

Amikor felcsattant a tapsorkán, Obama még hozzátette: "Köszönet ezért a hihetetlen utazásért, és gyerünk, folytassuk tovább!"

Stevie Wonder zenéjére megjelent Hillary Clinton is, és a két politikus integetve és egymást átkarolva hagyta el a pódiumot.

A konvenció helyi idő szerint csütörtökön ér véget, amikor Clinton formálisan is elfogadja a jelöltséget.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com