Ebben a perben egy évre ítélték Berlusconit

Első fokon egy év börtönre ítélték Silvio Berlusconit. A volt olasz miniszterelnöknek ezúttal a baloldali demokraták és az Unipol bank elnöke közötti lehallgatott beszélgetés ügyében kellett felelnie.


Berlusconi és testvére nyomozati titok megsértése és orgazdaság vádjával állt bíróság elé. Az ügyész 3 év három hónapot kért Paolo Berlusconira, 1 évet a Silvio Berlusconira. A volt kormányfő végül egy év büntetést kapott, ugyanakkor felmentették az orgazdaság vádja alól, tájékoztat a HVG Online. A volt miniszterelnököt ugyanakkor felmentették az orgazdaság vádja alól.

Két másik ügyben is bíróság elé kell állni a politikusnak, akit 1990 óta indult több mint húsz perből nyolcban ítélték el, de a büntetés végrehajtása vagy elévült vagy amnesztia miatt érvényét veszítette. Másik kilenc perben felmentették.

A legutóbbi ítéletet Berlusconi ügyvédei meglepőnek tartják, mely állításuk szerint bizonyítékok nélkül született.
Az olasz politikus az utóbbi időben legfőképpen szexuális botrányai miatt került a figyelem középpontjába.
Tavaly októberben önként nyilatkozott a bíróságon arról, hogy soha nem volt szexuális kapcsolata azzal a marokkói lánnyal, akivel hírbe hozták.

A helyzet azonban rosszabbra is fordulhat, hiszen a Mediaset-perben be nem fizetett televíziós közvetítési jogdíjak miatti adócsalás címén az ügyész négy év börtönt kért Berlusconira a közügyektől való öt éves eltiltással.

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com