Helyet keresnek Olaszországban a bevándorlók elhelyezésére

További ötvenezer helyet kell teremteni Olaszországban a bevándorlók befogadására a La Repubblica című napilap csütörtökön közölt értesülései szerint.

Az újság úgy tudja, a római belügyminisztérium az idén újabb "nagy migránshullám" érkezésére készül. A migrációnak az eddig a Balkán-félszigeten keresztül haladó útvonala ismételten megváltozott és ismét Itália lehet az emberáradat célállomása, ezért az olasz belügyi tárca a helyi prefektusoktól újabb szálláshelyek kialakítását kérte a bevándorlók befogadására - írta a La Repubblica.

Vatikán

A számítások szerint 2016 végéig ötvenezer új hely kell az érkező bevándorlók számára.
Azokról a személyekről van szó, akik az Olaszországba érkezésük után még regisztrációra várnak, vagy az olasz hatóságok már regisztrálták őket és menekültkérelmük elbírálására várnak.

Olaszországba 2014-ben 170 ezer, tavaly mintegy 154 ezer migráns érkezett. Évente kevesebb mint felük kért menekültstátuszt. Idén február 17-ig több mint 6500 bevándorló érkezett Olaszországba (a tavaly ugyanezen időszakban érkezett több mint 7700-hoz képest): 966 migráns szárazföldi útvonalon jutott el Olaszországba, többségük afgán és pakisztáni volt. A többiek a Földközi-tengeren át érkeztek az olasz partokra, és többségükben az afrikai Nigériából, Gambiából és Szenegálból származnak.

Jelenleg majdnem 110 ezer bevándorló van az olaszországi "migránstáborokban", vagyis a 14 befogadó-állomáson, az 5 úgynevezett regisztrációs és kiutasítási központban, az 1800 ideiglenes befogadóponton és az olasz menekültellátó szolgálat (Spar) 430 intézményében. Több mint 77 ezer bevándorló az ideiglenes befogadópontokon tartózkodik.

A legtöbb bevándorló az északnyugat-olaszországi Lombardiában (14 ezer), valamint a déli Szicíliában (11 ezer) és Campaniában (8 ezer) van. A La Repubblica nem említette a november óta egymás után nyíló olaszországi regisztrációs központokat (hot spot), ahonnan elvben a menekültkérelemre jogosult migránsokat 48 óra után további állomásokra irányítják tovább.

A belügyminisztérium tervei szerint az ötvenezer új helyet üres középületekben kell kialakítani, vagy közbeszerzési pályázattal helyi szociális szervezeteknek lehet kijelölni a migránsok befogadásának feladatát.

Tavaly nyáron az északolasz Valle d'Aosta, Lombardia, Liguria és Veneto tartományok elnökei bejelentették, hogy térségeik megteltek, és nem képesek több bevándorlót befogadni.

Sergio Mattarella olasz államfő szerdán a migrációval kapcsolatban kijelentette, hogy az "emberéletek mentése és a kéznyújtás azok felé, akik háború vagy nyomor elől menekülnek, erkölcsi kötelesség minden társadalom számára, amely magát szabadnak, demokratikusnak és az emberi jogokat igazán tisztelőnek akarja nevezni".

MTI

Hozzászólások


Mégis életben van a veronai buszbaleset egyik sofőrje! – vádat emeltek ellene

Mégis életben van a veronai buszbaleset egyik sofőrje! – vádat emeltek ellene

Az ANSA szerint életben van az egyik sofőr, de eddig nem tudták azonosítani.

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Értelmét vesztette a kampányfilm!

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Észak-Olaszország Udine városában rengeteg pakisztáni politikai menekült kuncsorog a jobb élet reményéért.

Veszélyben egész Európa! – egy tunéziai drogdíler vallomása

Veszélyben egész Európa! – egy tunéziai drogdíler vallomása

Hogy létezik, hogy egy menekült integrálódás helyett dzsihadistává radikalizálódik?

Olaszországban kezdik átvenni az uramat az illegális bevándorlók -videók

Olaszországban kezdik átvenni az uramat az illegális bevándorlók -videók

Pesszimista kijelentések szerint, ha ez így folytatódik, Olaszország elbukik!


A nyugati elit a médiát használva elárulta Olaszországot!

A nyugati elit a médiát használva elárulta Olaszországot!

Az olasz belügyminiszter Marco Minniti a berlini merénylő kiiktatásában résztvevő rendőrök nevét kiadta és az arcképeket is leközölték.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

A berlini merénylőt lőhették le egy tűzpárbajban! – videó (18+)

A berlini merénylőt lőhették le egy tűzpárbajban! – videó (18+)

Milánóban felismerték Anis Amirit és a rendőrök egy tűzpárbajban végeztek vele.

Szakértő: modern építkezéssel jelentősen kisebb kár keletkezett volna

Szakértő: modern építkezéssel jelentősen kisebb kár keletkezett volna

Modern földrengésbiztos építkezéssel, valamint a régi épületek megerősítésével jelentősen kisebb kárt okozott volna a vasárnapi olaszországi földrengés - mondta Varga Péter szeizmológus, az MTA Geodéz...

http://ujhazak.com