Olasz belügyminiszter: félmillió illegális bevándorló indulásra készen az olasz partok felé

Mintegy félmillió illegális bevándorló kész elindulni Észak-Afrika partjairól Itália irányába - figyelmeztetett Angelino Alfano olasz belügyminiszter az általa vezetett tárcánál a bevándorlók áradata miatt szerdán tartott válságtanácskozáson.

-Angelino Alfano olasz belügyminiszter a tanácskozást követően újságíróknak elmondta, hogy az Észak-Afrika és Szicília közötti tengerszakaszon szolgáló olasz hadihajók az elmúlt 48 óra alatt 4000 illegális bevándorlónak segítettek partot érni.

Az olasz hadihajók a tavaly októberben indult Mare Nostrum (Mi Tengerünk) katonai-humanitárius misszió keretében felügyelik a két kontinens közötti tengerszakaszt. Angelino Alfano hangsúlyozta, hogy az olasz tengerészet alig bírja az illegális bevándorlók mentését, sokakat a közelben haladó kereskedelmi hajók vesznek a fedélzetükre.

Angelino Alfano elmondta, hogy az enyhe téli időjárásnak is köszönhetően év eleje óta már 15 ezer illegális bevándorló kelt át az Észak-Afrika és Szicília közötti tengerszakaszon. Tavaly összesen mintegy 43 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába.

A tömeges érkezést magyarázza az is, hogy április elejétől az illegális bevándorlás Olaszországban nem számít többé bűncselekménynek.

A belügyminiszter olasz titkosszolgálati forrásokra hivatkozva hangoztatta, hogy mintegy fél millió bevándorló kész elindulni Észak-Afrika partjairól Itália irányába. Hozzátette, hogy ezt a számot Cecilia Malström belügyi EU-biztos "sem tartja túlzásnak". Angelino Alfano azonnali segítséget kért az EU-tól.

A szíriai, palesztin, eritreai, etióp, nigériai és szenegáli menekültekből álló tömeg az emberkereskedők líbiai és egyiptomi táboraiban vár indulásra. Alfano szerint az emberkereskedők hálózatát több mint 500 "állig felfegyverzett" félkatonai csoport alkotja, amelyeknek a líbiai és egyiptomi rendőrség és kikötőkapitányságok embereinek egy része is segít.

Az Északi Liga pártja szerdán az illegális bevándorlás azonnali leállítását követelte a római kormánytól. A párt szerint az olasz partokra érkező és itt táborokban elszállásolt illegális bevándorlók fejenként havonta 1300 euróba (több mint 400 ezer forintba) kerülnek az olasz adófizetőknek.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com