Történelmi mélypontra süllyedt a gyilkosságok száma Olaszországban

A több mint százötven évvel ezelőtti országegyesítés óta nem volt ennyire alacsony a gyilkosságok száma Olaszországban. Ennek ellenére a lakosság a bűnözés erősödését érzi.

a-csizma2013-ban 480 gyilkosságot követtek el Olaszországban (összesen 1207 gyilkossági kísérletből). 1861 óta ez a legalacsonyabb arány az olasz bűnözés történetében - közölte az olasz belügyminisztérium adatai alapján a bolognai egyetemen végzett felmérés eredményeit a Corriere della Sera című napilap pénteki száma.

Az utóbbi évtizedekben a legtöbb gyilkosságot a második világháborút követő, 1944-1946 közötti időszakban követték el 2500 áldozattal, majd a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, a terrormerényletek és maffiagyilkosságok idején, amikor a gyilkosságok száma megközelítette az évi ezret.

A tavaly minimálisra süllyedt gyilkossági arány annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság és a munkanélküliség nem feltétlenül növeli az erőszakot - mondta Maurizio Fiasco szociológus. 2008 óta évről évre több mint tíz százalékkal emelkedett a lopások és rablótámadások aránya, miközben a gyilkosságoké visszaesett. A mikrobűnözés erősödése magyarázza, hogy rosszabbodott az olasz lakosság biztonságérzete.

Jelenleg az olasz börtönökben 6049 a gyilkosságért elítélt rab, ami a teljes börtönlakosság hatodának felel meg. A legtöbb gyilkosságot tavaly Nápolyban (61), Rómában (36) és Milánóban (28) követték el. Olaszország északi részén a gyilkosságok háromnegyedének az elkövetőjét találja meg a rendőrség, délen a gyilkosok 56 százalékát fogják el. Ha viszont a gyilkosságot a szervezett bűnözés követi el, akkor tíz gyilkosságból kilenc esetben az olasz rendőrség nem tudja kézre keríteni az elkövetőt.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com