Orbán: általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont

Általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont, de ha nem folytatják keményen, nagy baj lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában, a visegrádi országok kormányfői csúcstalálkozóján.Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és "hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát", amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet "sikeresnek is tartok" - jelentette ki a kormányfő. "Akkor még más szelek fújdogáltak Európában, bennünket magyarokat is inzultáltak éppen eléggé azért, mert megvédtük a határainkat" - fogalmazott.

    
Hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint "két dolgot nem csinálunk, nem panaszkodunk és nem magyarázkodunk". "Tesszük a dolgunkat, és abban hiszünk, hogy a munkánk az majd beszél helyettünk is" - közölte. Hozzátette: ez igaz a migrációra is. Orbán Viktor hangoztatta: azt tanácsolja mindenkinek, hogy tegyék azt, amit Magyarország már 2015-ben tett.
    

Kiemelte: még ha sikeres is lesz Görögország kísérlete a migránsok feltartóztatására, nem szabad elfeledkezni arról a 130 ezer emberről, aki már északra van a görög határtól, és be akar jutni Európába. Miután Görögország őket már átengedte, a Görögország utáni határokon kell megállítani őket. Ezért nem szabad elfeledkezni a Macedóniának és Szerbiának nyújtandó segítségről, mert meg kell próbálni minél délebbre megállítani ezt a tömeget - mondta Orbán Viktor. Ha ez nem sikerül, akkor, mint 2015-ben, "végső mentsvárnak ott lesznek a magyarok", a szerb-magyar határon meg fogjuk őket állítani - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com