Orosz diplomata: Washington az elnökválasztás után is ellenséges marad Moszkvával szemben

Nagyon valószínű, hogy az Egyesült Államok következő kormányzatának irányvonala is ellenséges marad Oroszországgal szemben, és megmarad a washingtoni szankciós politika is - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden Moszkvában.

"Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de úgy tűnik, hogy a következő négyéves időszakban minimum nagy nehézségekbe ütközik majd az, hogy visszatérjünk az Oroszország és az Egyesült Államok közötti stabil, fejlődő ás pozitív kapcsolatokhoz" - fogalmazott a diplomata.

hqdefault

"Nem akarom azt mondani, hogy ez teljesen kizárt. Erőfeszítéseket teszünk majd annak érdekében, hogy az új kormányzatot ebbe az irányba fordítsuk" - mondta. Szavai szerint az "összes objektív körülmény arról tanúskodik, hogy egy ilyen forgatókönyv megvalósulásának kevés az esélye".

"A legnagyobb valószínűség szerint erős tehetetlenségi nyomatékba, a lényegét tekintve az ellenséges irányvonal folytatásába ütközünk majd az Oroszország vonatkozásában kifejtett amerikai politikában" - vélekedett.

Mint mondta, Moszkvának fel kell készülnie egyebek között arra, megmaradnak azok a szankciók, amelyeket az Obama-kormányzat bevezetett, bevezet és amelyeknek bevezetésével a kormányzásának legvégén is fenyegetőzik.

Rjabkov úgy vélekedett, a fegyvertisztaságú plutónium hasznosításáról megkötött kétoldalú szerződés végrehajtásának Moszkva általi felfüggesztése nyomán az amerikai kormányzat megérezte, hogy az Oroszországgal szembeni ellenséges fellépés nem marad következmények nélkül. (Az orosz politikus hétfőn úgy fogalmazott, hogy a felfüggesztés határozatlan határidejű lehet.)

"Nem fogunk együttműködni velük olyan területeken, ahol az nem felel meg az érdekeinknek. Biztos vagyok benne, hogy ezt is megértették" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com