Nyemcov-gyilkosság - Dadajev: Nyemcovot a muszlimokról tett negatív kijelentései miatt ölték meg

Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, és közölte, azért ölték meg, mert nem egyszer negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra - jelentette a Roszbalt hírügynökség hétfőn.

A Roszbalt rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Dadajev - volt csecsen belügyi katona, a Nyemcov-gyilkosság ügyében letartóztatott öt gyanúsított egyike - a kihallgatás során arról beszélt: 2015 januárjában szerzett tudomást arról, hogy "Borisz Nyemcov nem egyszer negatívan nyilatkozott az Oroszországban élő muszlimokról, Mohamed prófétáról és az iszlámról".

nygy

Az RT orosz állami hírcsatorna közlése szerint Nyemcov a Charlie Hebdo francia szatirikus lap központja elleni párizsi támadás után blogjában "középkori iszlám inkvizícióról" írt.

Az orosz ellenzék kétkedve fogadja, hogy Nyemcov meggyilkolásának hátterében iszlám szál lenne. Ilja Jasin, a liberális RPR-Parnasz párt társelnöke abszurdnak nevezte ezt a teóriát, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet Vlagyimir Putyin elnökről.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com