Putyin: terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás (2.rész)

A szentpétervári merénylet következtében 13 ember sérült meg, nyolcat közülük kórházban ápolnak. A srapnellel megtöltött, 200 gramm TNT-nek megfelelő robbanóerejű pokolgép a szupermarket csomagmegőrzőjében robbant fel.

A Fontanka című hírportál közzétette az üzlet biztonsági kamerájának felvételét, amelyen egy "nem szláv külsejű", csuklyás zöld dzsekit viselő férfi hátizsákkal lép be az üzletbe, majd anélkül távozik onnan. Az elnök elmondta, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) nemrégiben egy másik merényletkísérletet sikerült megakadályoznia.



Putyin kijelentette, hogy Alekszandr Bortnyikov FSZB-igazgatót arra utasította, a tettesek elfogásakor a törvény keretei között járjon el, de hozzátette: "munkatársaink, tisztjeink életének vagy épségének veszélyeztetettsége esetén határozottan kell fellépni, foglyokat nem ejteni, a banditákat a helyszínen likvidálni". A katonák előtt az elnök azt hangoztatta, hogy Oroszországnak döntő szerepe volt a terroristák szétzúzásában Szíriában. Kijelentette, hogy a "barbár diktatúra" Szíriában és a vele szomszédos országokban "egy globális agresszió hídfőállását" igyekezett kiépíteni, amelynek célpontja volt Oroszország is. Az orosz hadművelet során több mint 60 ezer terroristát semmisítettek meg. Putyin elmondta, hogy az orosz kontingens az összes kitűzött feladatát teljesítette, az orosz haderő Szíriában működő két bázisát, Hmejmímet és Tartúszt pedig fontos tényezőnek nevezte Oroszország nemzeti érdekeinek megvédelmezésében.



Az orosz vezető által ismertetett összesítés szerint a légierő 34 ezer bevetést hajtott végre, a terroristák objektumai ellen pedig 166 nagypontosságú rakétacsapást intéztek. Mint mondta, az orosz beavatkozásnak köszönhetően sikerült megőrizni Szíria államiságát, véget vetni a terrornak, és megteremteni a politikai rendezés alapjait. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Moszkva tovább akarja fejleszteni fegyveres erőit, amelyek Oroszország függetlenségének, biztonságának és fejlődésének alapját képezik. Putyin az Oroszország Hőse kitüntetést hat, a Szent György-érdemrend IV. fokozatát két, a Bátorság-rendet pedig további két katonának adta át, egyéb elismerések mellett.

A két és fél évig tartó szíriai hadműveletben az orosz fegyveres erők több mint 48 ezer tagja vett részt. Szergej Sojgu védelmi miniszter közölte, hogy közülük 14 ezren részesültek állami kitüntetésben.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com