Országos tüntetések Bulgáriában

Bulgáriában március 3-ára, a török uralom alól való felszabadulás ünnepnapjára az egész országra kiterjedő békés demonstrációt hirdettek meg.

szófia

Több tízezer ember tüntet virágokkal a kezében Bulgária-szerte a monopóliumok, a szegénység és a jelenlegi országvezetés politikai modellje ellen. A tüntetések központja Szófia és Várna. Szófia belvárosát blokád alá vonták a tüntetők. Többek között azt kiabálják az emberek, hogy „változást akarunk”, „maffia”, „mondjanak le”. Eközben Várnában a BGNES hírügynökség szerint 50–70 ezer ember vonul az utcákon.

photo_verybig_148343

A szónokok a monopóliumok, az oligarchák, a magas közüzemi számlák, az alacsony bérek és nyugdíjak miatt emelik fel a szavukat, míg mások az egész politikai rendszer megváltoztatását sürgetik. Tüntetnek a bulgáriai bankok működési gyakorlata ellen, és hogy ezeknek a bankoknak a működését nem szabályozza megfelelősen a Bolgár Nemzeti Bank. Szóba kerültek a stratégiai közüzemek privatizációi körüli problémák is. Ezekben 51 %-os állami részesedést követelnek. A Bolgár Energia Holding (BEH) bezárását szeretnék, mert ezen keresztül teljesen lecsapolják az energia szektort. Miközben el szeretnék érni a parlamenti képviselők visszahívhatóságát is, sokan egy olyan választási törvény megvalósítását látnák szívesen, amely lehetővé teszi, hogy egyszerű polgárok is részt vehessenek a politikában.

Habár a megmozdulás békés és semmiféle atrocitásról nem érkeztek hírek, egyre több a rohamrendőr és Szófia belvárosának kis utcáiban páncélozott katonai járműveket látni. Sok katonánál virágok, nemzeti színű zászlók és politikusok elleni plakátok vannak.

A két hete tartó tömegmegmozdulások miatt február 21-én már lemondott Bojko Boriszov miniszterelnök is.

photo_verybig_148340


Forrás: www.novinite.com

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com