Össznemzeti kiállásra buzdít az erdélyi református egyház

Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme melletti össznemzeti kiállásra buzdít az erdélyi református egyház az október 2-i népszavazáson.voteAz Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Székének (Esperesek Kollégiumának) pénteken közzétett körlevele felhívja a figyelmet, hogy a kvótareferendum az első olyan magyarországi népszavazás, amelyen a külhoni magyarság a választópolgárok közvetlen akaratnyilvánításának eszközével élhet, így az a szabad véleménynyilvánítás mellett "a nemzetegyesítés egyik szimbólumává is válhat".

A Kató Béla erdélyi református püspök és az egyházkerület 14 esperese által aláírt körlevél megállapítja: a migrációs jelenséggel kapcsolatban Európában általános bizonytalanság uralkodik, éppen ezért a határozott érdekképviselethez nemzeti szintű, többségi meggyőződésre van szükség, amely a nemzetet alkotó egyének véleményeinek összességéből adódhat.

Az október 2-ai népszavazás ezt a nemzeti meggyőződést hivatott tükrözni, amely a jövőbeni magyar érdekvédelem leghatékonyabb eszköze lehet - szögezik le az aláírók, hozzátéve: fontos, hogy minél többen nyilvánítsanak véleményt a nemzet egységének és biztonságának védelméről.

"Számunkra nem kérdés, hogy az esedékes referendum nemzeti ügy, amelynek célja Magyarország integritásának, a magyar kultúrának, a családoknak és hagyományainknak védelme, illetve a magyar érdekek hatékony képviseletének elengedhetetlen eszköze.

A megfogalmazott célok a magyarság össznemzeti érdekét képezik, függetlenül attól, hogy az egyes választópolgárok jelenleg Magyarország területén, vagy bárhol máshol élnek a világban" - fogalmaz az erdélyi református esperesek kollégiuma, arra kérve mindenkit, hogy álljon ki Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme mellett az október 2-ai népszavazáson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.


Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Segély, meleg jog és gender követelése egyben a nyugati államok követelése a szegény országokkal szemben zsarolási szinten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

http://ujhazak.com