Ötre emelkedett az árvizek áldozatainak száma Japánban, sok az eltűnt

Ötre emelkedett a Japán középső és északkeleti részét sújtó árvizek halálos áldozatainak száma, tizenöt embernek pedig továbbra is ismeretlen a sorsa - jelentette vasárnap a Kyodo hírügynökség.

A rendőrség és a mentőcsapatok folytatják az eltűntek felkutatását, de tartani lehet attól, hogy ők sem élték túl az ítéletidőt. A hatóságok közlése szerint 29-en sérültek meg.

9857471_8c99e2762ab78ed114732fce1b78d9da_wm

A legsúlyosabb helyzet az ország keleti részén, az Ibaraki prefektúrában fekvő Dzsoszóban van, ahol a Kinugava folyó csütörtökön mintegy 80 méteren átszakította a gátat, és elöntötte a 65 ezer lakosú város nagy részét. Mintegy 40 négyzetkilométeres terület került víz alá. A Tokiótól 80 kilométerre északra fekvő településen súlyos károk keletkeztek az áramszolgáltatásban, a távközlési vonalakban, az ivóvízrendszerben és számos épületben.

Vasárnapig mintegy négyezer kimenekített lakos még nem tudott hazaköltözni, közel 11 ezer háztartásban nem volt áramszolgáltatás, és nagyjából ugyanennyi épületben nincs ivóvíz sem.

Az Ibarakival szomszédos Tocsigi prefektúrában is súlyos árvizek és földcsuszamlások voltak, és Oszakában is gondokat okozott az ítéletidő. A heves esőzéseket és árvizeket a térségre kedden lecsapó Etau tájfun idézte elő.

MTI

Hozzászólások

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

http://ujhazak.com